Napi Hírek, 1932. szeptember/1

1932-09-10 [0281]

§ Á Magyar Távirati Iroda jelenti: Istenben boldogult Erzsébet királyné őfelsége lelfciüdvóért hal Iának 34. évfordulóján szomba­ton, szeptember 10.-én, délelőtt 10 őrskor a Nagyboldogasszonyről elnevezett budavári koronázó főtemplomban Ünnepélyes gyászisten­tisztelet volt, amelyet Hász István tábori püspök fényes segédlettel pentifikált. A mise végeztével Hász István püspök az olt^r előtt magasszárnyalásu költői beszédet mondott, amelyben rámutatott arra, milyen lélekemelő és magasztos dolog, hogy a trianoni nyomorúság közepette a töviskoszorus megcsonkított Magyarország megemlékezik a nagy királynéról ás emléket állit neki. A gyászistentiszteleten a kormányzót Zsitvay Tibor igazság­Ügyminiszter ké viselte.A szentélyben az oltár előtti díszhelyeken József királyi herceg tlbornotiés József Ferenc királyi herceg foglalt helyet. A sanctuariumbai Augnszta és Anna királyi hercegosszonyok, M. güolna királyi hercegnő és Zeefried grófnő udvarhölgy ültek. A magy:.r országgyűlés képviseletében r .lassics Gyúl-; báró, a felsőház elnöke és Almaesy László, a képviselőház elnöke jelentek meg. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnököt bároiházi Bárczy István minisr tor­elnökségi allaatitk.tr képviselte. Megjelentek továbbá Séthy Antal államtitkár az igazságügyi miniszter képv seletében, Oszwald István a Kúria másodelnöke a Kúria képviseletében, Liber Dndre alpolgár­mester a főváros képviseletében, Ag:ta Árpad altáborn.gy Suhay Imre és Czibur András tábornokok a magyar királyi honvédség icánviseletében, tovbbá gróf Károlyi György, lovag • & "' Scietnievszki Béla nyugalmazott altábornagy, íiju báró iTlassics Gyula kultuszállamtitkár, stb. . A palota-hölgyeket özfoegy őrgróf Pallavicini Edéné és özvegy gróf Zaj Miklósné képviselték. Iz ünnepélyes gy ; szistentiszteleten megjelent előkelőségeiét a templom plébánosa. Nemes Antal cim'.etos püspök, valcmint Shll- István es Traeger Ernő miniszterelnökségi mi­niszteri tanáesosok fogadták. § Bórletváltás az Operaházban. Az okt éberben kezdődő uj évad­ra a régi bérlők még- szeptember 12-13.-an, ujak peclg lt-17.-ón válthat­nak bériét jegyet a hirdetésben közölt feltetelek molett délelőtt 9-12, # délután 4-5 Sra közt a földszinti alsóruhatar helyiségében /Hajós-utcai pénztári bejárat/. § A Nemzeti Szinház heti műsora. Első bemutatója lesz pénteken a Hemzeti Sti'nháznak, amikor Babay József Veronika cimü magyar m legendája kerül szinre ^omogyi Srzsi. Kiss Irén. Gömöry Vilma, Rózsahegyi Kalman, D. Ligeti Juliska, Abonyi Géza, II. Ivlnyi Irén. íataky Jds ef, Boonar Jenő, Lehotay Árpad. Bartos Gyula, Babányi László, Onody akós, Kelemen Mária, Vándori Margit, Söry Kató. Turaayi, Hosszú, Perényi, Baesanyi Paula, Losonczy Zoltán, Somody Kalman, Eajor Tamás és Juhász Jézsef alakításaival a főszerepekben. Az újdonság vasárnap es hetfon.is szere­pel a IÜ üsoron. Bzenkivül most vasírnap délután eegyednógyőrai kezdettel a Csók a pusztán, este ós a jövő szombaton a Peleske; nótárius, hetfon Déryné ifi,asszony, kedden A makrancos, hölgy, szerdán a Porcdlan, csü­törtökön a Bizánc, jövő vasárnap délután ^zra, jövő kedden pedig A ta­vornok van műsoron. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K. szekció § P ó t, szeptember 10. A Dunakeszi községhez tarcozó Kund­házán néhány hónappal ezelőtt mozgalom indult meg a"Póthoz való át­csatolás éraekóben. Vasárnap, szeptember 11.-én, Horváth János dr. főszolgabíró elnöklete alatt népszavazás lesz. amelynek eredményé­ből állapít jak majd meg, vaj on kivánja-e a töbosóg a Póthoz való at­csatolást./kTI./ §,Tahitótfalu, szeptember 10. Tahitótfalun a re­formátus egyházközség iskolát építtetett. A felavató ünnepségen Ravasz Lász'ő dr.°PüST)ök is részt vett és ünnepi beszédet mondót t./^TI./

Next

/
Thumbnails
Contents