Napi Hírek, 1932. augusztus/2
1932-08-21 [0282]
/Mezőcsáti tudósítás I. folytatása./ (fólMrdu twwlkr- /je>KÍotlujeh £rfyM<*<J«^ - A kartelek kinövéseit meg kell nyirbálni ós nem szabad engedni, hogy káros befolyást gyakoroljanak a gazdasági életre. De tömörülni kell a gazdatársadalomnak is a maga jogos igényeinek védelmére. Össze kell tartania a gazdátársadájomnak,, mert a körülötte lévő érdekgvürük megkívánják, hogy saját javára hasznaihassa a maga szervezettségének erejét. A magyar lelkek összefogására, a magyar karok együttműködésére és a hazafias gondolat teljes kifejlődésére van szükség, ebben a gondolatban köszönöm megjelenésülcet és kérem bizalmukat. Purgly Emil-főldmivelésügyi miniszter szavait gyakran szakította meg a helyeslés és az éljenzés, beszédének befejezése után pedig megismételt lelkes ünneplésben részesült. Csizmadia András volt a következő szónok,aki a főldmivelésügyi miniszter érdemeit méltatta, majd nagy éljenzés közben Gömbös Gyula honvédelmi miniszter lépett elő. - Kormányon lévő férfiúnak - moncotta többek között - sem személyeskedni e^nem szabad, sem nem Ígérhet olyat, amit betartani nem tud«Ebben a választási harcban különösen én nem személyeskedhetem, mert az egyik jelölt is barátom, a másik is az. A különbség kettőjük Között csak az, amit már Budapesten is mondottam a mezőcsáti küldöttségnek, hogy az egyiknek van mandátuma, a mási'niak pedig nincs. Elgondolásom szerint épen a mai súlyos gazdasági helyzet közegette, szükséges, hogy mandátuma legyen a főidmive 1 esügyi miniszternek,^ mar csak azért is, hogy közvetlenül hallja a magyar sóhajokat. Kifogásoltál:, amikor azt mondottam, hogy ha valamikor szobrot emelnek a föld szeretetének, azon Pargly Emilnelf is helyet kell kapnia. Régóta ismerem őt és tudom, milyen fanatikusan szereti a magyar földet. Soha egyetlen olyan szót ki nem ejtettem, amelyet meg ne valósítottam volna, Sokszor ostoroztam a magyart, mert van elég hibája. Szereti a délibabot s sokszorosak azért is nem ad igazat raé^t est vérének sem, mert azt lényegtelen nézeteltérés válesztja el tőle. Rászoktatták a magyart, hogy szőrszálhasogató áegyen, s ezer: van hogy itt is két táborra szakad a polgárság. Pedig ha a nemzeti' programokat nézzük, azt kell mondanunk, hogy alig van különbség köztük," s csak kis különbséget láthatunk a végrehajtás mikéntiáben. Ha korraányrajutnának ellenfeleink, meggondolnák cselekvésüket, mert más felelősség mellett igazgatni az országot és más propagandát csinálni. ' Az egész vil ag forrongásban van. s a nemzetnek oly útra kell térnie, amelyen egységes erővel haladhat célja felé. Veszélyt jelent a széttagoltság, most van a legnagyobb szükség arra,, hogy a nemzet kifelé és befelé egyjoránt mutassa az összetart ozandéságot és a testvériséget. S ez az összeért ózandó s ág és testvériség ázx jelenti, hogy a kartell nem uralkodhat a fogyasztó felett, hogy a mezőgazdasági termények étékesitósénél a haszon nagyobbik része a termelőnek kell hogy jusson, hogy a bankok csak eszközök a nemzet kezében és nem célok, hogy a'pénz azért van, hogy olcsón kapja a termelő, hogy dolgozhasson vele. Azt jelenti, hogy senki nem élősködhet a másik rovására, sjégeredményben jelenti aztj hogy ma a mikor nehéz helyzetben vagyunk, talál j^jik meg egymást is tengje leiemmel. A honvédelmi,miniszter nagv éljenzéssel fogadott beszéde után Karafiáth Jenő vallás- ós közoktatásügyi miniszter szólalt íel % Hangsúlyozta, hogy tiszteli az ellenzéket es kéri is arra, hogy bíráljon, a bírálat azonban tiszta lélekből és hazaszeretetből fakadjon. Az ellenzéknek feladata az, hogy minél többet követeljen, a kormánynak pedig az / egész ország, szemszögéből kell megállapítania azt, hogy az adózók iillóKrVe való tekint e- tel mit lehet megvalósítani a nagy programokból anélkül, hogy tová)b működjék az adóprés. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter a miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta a választófcerület közönségének, majd rámutatott arra, hogy amilyen helyes volt az ellenzéki állaspont akkor, amikor a nemzet sorsát külföldről irányították, époly kevéssé'lett volna jó magyar az, aki Kossuth Lajosnak lett volna ellenzéke. Ellenzékinek lenni^akkor, amikor nemzeti kormány all az ország élén, egyenlő a nemzeti egység megbontásával, márpedig ez a legfontosabb tényezője iővő Boldogulásunknak. /Folytatása következik./