Napi Hírek, 1932. május/2

1932-05-30 [0275]

Becs, május 30. / TT agyar Távirati Iroda./ A rendőrség jelen­tése szerint nemcsupán az egyetemen és a világkereskedelmi főiskolán, hanem a műegyetemen is voltak diákzavargások. Az utóbbi két helyen a zavargások # az épület belsejére szorítkoztak, az egyetemen azonban az utcára is átterjed­tek. Nemzetiszocialista diákok, akiket a rendőrség leszorított az egyetem feljárójáról, megkísérelték, hogy benyomuljanak a közeli anatómiai és kémiai intézetbe, ezt azonban az őrség megakadályozta. Egy másik csoport kerülő uton a Judcngasseba vonult, ahol néhány napja komoly összetűzés volt az ottani kereskedőkkel. A rendőrség ma megakadályozta a súlyosabb össze­tűzéseket. Mindössze egy nemzetiszocialista diák kezdett verekedésbe egj kereskedővel, az utóbbi azonban rúddal fejére ütött a diáknak, ugy hogy az meg is sérült- A kereskedőt előállított ék, letartóztattak továbbá rendzavarás miatt még néhány más egyént is. Az összetűzések után a fő iskolákon,hir szerint, 11 diák jelentkezett sebesülten. A Wiener Allgemeine Zeitung jclsitésc szerint a nemzetiszocialis­ták mai egyetemi támadásukat a " Bosszú Innsbruckért" jelszóval rendezték. Bécs, május 30. /Bécsi Távirati Iroda./ Az. egyetemen és a világkereskedelmi főiskolán ma délelőtt bekövetkezett eseményekre való tekintettel mind a két főiskolát bizonytalan időre bezárták./í.!TI/ -o-§ Varsa , május 30. /Lengyel Távirati Iroda./ Willys, az Egyesült • llamok ,nagykövete, miután hátrahagyta visszahivó levelét, el­távozott Varsóbél. /WT) L §London, május 30. /liagyar Távirati Iroda/ Washingtonból jelen­ti a Reuter Iroda: Magyarország egyezményt irt alá az Egyesült Államokkal szemben fennálló és felfüggesztett 13,868 font sterling /szokásos átszámí­tási kulcs dollárra ennek az v 'összegnok ötszöröse/ztartozásának fundál ás a tárgyában. (WW­L ^London, május 30. /^agyar Távirati Iroda/ Az alsóházban sir" John Simon külügyminiszter interpellációba, adott válaszábaakijelentette, hogy most küldik szót a lausannei konferenciára szóló meghívókat a hat összeülő kormány nevében a német jóvátételekben érdekelt kormányokhoz: Csehszlovákiához, Görögországhoz, flengyelországhoz, Portugáliához, Romániá­hoz, az angol domináumokhoz es az Indiai kormányhoz. Tekintettel arra, hogy a konferencia más kérdésekkel is foglalkozik majd, kétségkívül meghívják a többi érdekelt kormányt is» A konferencia programja tekintetében most is a február 16—án kiadott kommüniké az irányadó: megegyezést létesiteni a baseli szakértői jelentésben érintett kérdések tartós elintézése tekinte­tében, továbbá az egyéb gazdasági és pénzügyi nehézségek megoldásához szükséges intézkedések. Egyébként semmiféle részletes programot nem dolgoz­nak ki. Az interpellációk után Runciman kereskedelmi miniszter részletesen meg indokolta a széntörvényjavaslatot ós kijelentette, hogy nem lehet szó a hétórás munkanaphoz való visszatérésről. L §London, május 30, /fSagyar Távirati Iroda/A columbiai duho­borcok tervezett felvonulása ellen kiadott közszeméremvédő rendelet telje­sen eredménytelen maradt. Thrumban 117 duhoborcot tartóztattak lc mezte­len felvonulásban való részvétel miatt. Sz'el a hón^p eleje óta letartóz_ tátott duhoborcok száma 862-re emelkedett. Deportálásuk jogi akadályokba ütközik mert valamennyien több mint 5 éve laknak Kanadában~és igy letelepe­dési joggal rendelkeznek. A kanadai törvények értelmében a letelepedési jog gal biro személyeket nem szabad deportálni.

Next

/
Thumbnails
Contents