Napi Hírek, 1932. május/2

1932-05-28 [0275]

Innsbruck, május 28./Bécsi Távirati Iroda/ A tegnapi ve­rekecések csak He t tinire szorítkoztak, Magában Innsbruck városában éjfélig nem történt különösebb incicens. Mg a teremben teljes hevességgel állt a harc, addig több száz el.entétes pártállásu egyén benyomult a'vendéglő udvarára, és a.z ablakokon át köveket dobált a terembe. A csendőrség mindenekelőtt szu­rony támadással , de lőfegyver használata nélkül , szétugrasztotta az utcán a vendéglő előtt összegyűlt mintegy 2000 főnyi tüntetőt, majd megtisz­tította a ven églő udvarát is. és elvonulásra kénysaeritette a terem­ből a németi szocialisták ált .1 nagyrészt már kiszoritott szociáldemok­ratákat. A katonaságot, amelyet szintén igénybe kellett venni az utcák szabaddátételére, a tömeg ellenséges • •'kiáltásokkal és kőzáporral fo­gadta és szidalmazta, A mentőkocsikat többször megtámadták botokkal, kövekkel és palac­koknál* és részben összetörték őket. Nem voltak tekintettel a szamaritá­nusoknak kijáró semlegességre sem. Még az éjszaka folyamán letartó, tai tsk egy mu. ka nélküli t, aki a kommunista párthoz tartozik. Részben rábizonyították, hogy résztvett a késejésben. A mentők mintegy ötven sebos'kltet részesitettek első segélyben. A kora reggeli érákban a v :ros területén egy nemzeti szocialistát^., aki kerékpár jávai 'haladt sz utcán, hirtelen rálőttek és mellén súlyosai megsebesítették. A tettest letartoztatták. Annak a nemzeti szocialistának, aki tegnap sérülé­sébe belehált, a tüdejét szúrták meg, m-gpe ic egy konyhakéssel. Egy má­sik nemz-ti szoeialistát életveszélyesen megsebesítetteké Az illetőt megtaposták és s gyomrát beszakították. A legt bb sebe sülé 6Ü ütéstől származik, /fel/ * A ^ i­s K °, 1 C J m ^JUs 28. A mult hó elején Alsóborsodban pusztított^árvíznek halálos áldozata is volt. Tóth Pal tiszaszederké­nyi gazda április 5.-én a viz által elzárt községből az egyik tiszei szigetre m^nt tűzifáért csónakon és azóta nem tért vissza. A halá­szok most találtak meg holttestet a parti füzesben. Az oszlásnak in­dult holttestben hozzátartozói felismerték Tóth Pált,/MT T ./ § M i a k o I c,május 28. A borsodi határban újból fellépett a buzapo^oska, népies neyen a szerecsenpoloska ós pusztítja a vetést. A varmegyei gazdasági felügyelőség a buzapoloska irtása céljából fo­patos bogarfogo^eppol kísérletezett és a kisérlet sikerrel is járt. A kísérlet eredményéről a gazdasási f lüg elősó- j-L.n.tést tett a fo^.miv^esdgyi minisztériumnak és ogyuttal előterjesztést tett arra 77 s T i, T h( }gy d minisztérium a szerencsenpoloska irtását tegye kötelezővé. § iá i s k o 1 c,május 28. Tegnap délután az abaujmegyei Hor­nadsz v;tandras községben nagy tűzvész pusztított. Késő délután kigyuladt a kozseg közepén lakó Kiss Ferencné haza, s a szeles időben a tűz ro­hamosan t. rjedt, ugynogj rövid idő alatt a szomszédos hazak is lángban alltak. A kozsegbeli es a negy szomszédos falubeli tűzoltóságnak csuk a késő éjszakai orakean sikerült elfojtani a tüzet.Hut lakóház és ti­zaiihao m .ilokepül ± elhamvadt. A tűzvész ügyében a szikszói csendőrség szói skörű nyomozást inditott és alapos gyahuokok miatt őrizetbe vette Kiss Ferencné ötvenhatóves hernádszentandrasi lakos ' valamint ennek^mostoha^eanyut. Ferenczi Steit, . Mindkét gyanusitott tagadja, hogy része volna^a gyújtogat dsbán. A nyo­mozás tovab foiyik./l:T T ./

Next

/
Thumbnails
Contents