Napi Hírek, 1932. május/2

1932-05-26 [0275]

7 j fi c( §Dobrccon A máius 26. Gróf B- thlcn István.Debrccen # város országgyűlési képviselő) csütörtököt is Debrecenben töltőt te. Délelőtt 10 órakor az egységes párt helyiségeben panaszosokat és kérelmezőket foga­dott, maid délben 12 órakor az Angol királynő-vendéglőben megjelent két egy­ségespárti körzet-összejövetelén, amelyen többszázon vettek részt. Gróf Bethlen Istvánt . iiásógkörzoti elnök üdvözölte, majd percekig tortó ová­ciótól kisérve gróf Bethlen István emelkedett szólásra. i«/**wv - Eljöttem ide - mondotta - hogy köszönet met és hálámat fe'­jozzem ki azért, hogy a súlyos viszonyok ellenére kitartottak a zászló mel­lett, amilyet én bontottam ki, mint miniszterelnök és amelyet ma egyszerű képviselőként is a kezemben tortok. /Viharos taps/ Egy évvel ezelőtt, mikor Debrecenben voltam, mint az ország miniszterelnöke kertem az ünök bizalmát. Ma mint egyszerű képviyolő vagyok^itt, aki azt a kormányt, amely a Bethlen­ormányt felváltotta, teljes szívvel ós lélekkel támogatja a maga nehéz fel­adatának megoldásában. Mert nem áll az-és nyomatékosan kívánom e percben, hangsúlyozmr"hogy azért, mert egyik-másik kérdésben önálló véleményt nyil­vánítok, köztem os gróf Károlyi Gyula miniszterelnök között bármiféle ellen­tót foroghatna fenn. /Taps/ Ellenkezőleg, senki sem bocsüli nagyobbra nálam. . . azt az önze-lgn munkát, emolyst a jelenlegi miniszterelnök os a jelenlegi or ány folytat. Es hhúgyha a. nagynyilváuosság előtt egyik vagy másik problé­máról szab don nyil tkozo m, ezt azért teszem, mert ezzel ^is bizonyítani aka­rom, hogy egy korma; yttámogató pártnak képviselője felelős választóival, felelős az országgal szemben ép ugy, mintha az ellenzéken volna és kötele s­, ^ sége, hogyha valamit jónak tart, azt tanácskénen jóindulatulag a kor­mánnyal szemben is kimondani. Mondvacsinált ellentétek azok, amelyek foglal­koztatták a sajtót és a parlamentet. Egynek érzem magm azzal.az iránnyal, amely ma uralmon van és nem ellene foglalok állást, Kanom teljes erőmmel támogatom. /Taps és éljenzés/ Ezelőtt két nappal möviden már rámutattam arra, hoe-y soha olyan Lohéz gazdasági viszonyok nem voltak, mint ma. Har­minc 09 vagyok képviselő, de állító., hogy soha ilyen nehéz viszonyokat nem tapasztaltam* Legutóbb végignéztem a búzaárak jegyzését és megállapítottam, hogy az utolsó szaz esztendőben olyan alacsony árjegyzés, mint ma', nem fordult élő. A napóleo­ni háborúk utáTn 13 és fél pengőn állott a buza ára, és a napóleoni háborúk után egészen 1880-ig emelkedő tendenciát mutatóit, 1880 ós 1906 között stagná­ció állott be, noha akkor 19 pengő volt a legafacsonyabb j :gyzés. Magyaror­szágon a gazdasági élet, az állam, a maga berendezkedéseivel a városok, kö fületek és egyes emberek olyan ármvóra rendezkedtek be, amelynek folytonos­ságát nem lehetett biztosítani. Könnyű ma azt mondani, hogy miért nem láttuk előre a buza áresését.:' _ bit Kérdező::, ki látta, hiszen száz év épen az ellenkezőjét ^bízonyit ja*. Ez katasztrófa, amely nemcsak nálunk következett be, hanem az egész világon igy vsn« - Ha voltak ellentétek magyar és magyar között, akkor ma van a legfőbb ideje, hogy ezeket elimináljuk. Ma szabad legkevésbbé megbontani az egységet, mert épen ma kell ápolni leginkább. Minden társadalmi osztály, minden partpolitikai meggyőződés tegyen szerdinot a maga követeléseire, ne élezze ki a maga'vágyait más társadalmi osztályok és mas pártpolitikai meg­győződések ellen. Gróf Bethlen István ezután utalt arra, hogy két nappal ezelőtt mondott beszédében megjegyzést tett az ügyvédekkel kapcsolatban, amelyet félreértettek. Kijelentette, hogy ő nom a nagyrabecsült ügyvédi kart érin­tette ezzel a megjegyzéssel, do egyes kivételes eseteket enlitctt, amelyeket megbélyegezni minaenkirek- j-oga és kötelessége. Az egységűt - folytatta ezután Bethlen István gróf - csak ugy lehet fenntartani, ha a maga szénáját mindenki rendben tartja. A köznek szol gái ás ne urai legyünk. /Nagy taps/ íz egységes párt nehéz időkön ment ke­resztül. Nehéz időkben a szenvedélyek azok ellen fordulnak, akik a hatalmat birták* Ne keserítse,el a pártot ez a jelenség, ahogy nem keserít el engem sem. /Viharos taps/ Elvezni s hatalmat normális időben könnyű dolog, de helyt kell állani a nehéz időkbon is.nekünk a mai nehéz napokban meg kell mutatni', hogy helyt tudunk állani és becsületes munkát végezni egy jobb jövő számára.

Next

/
Thumbnails
Contents