Napi Hírek, 1932. május/1

1932-05-04 [0274]

§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: Illetékes helyről közlik; A Népszava ma .reggeli számabai "A-hágai eg^-zmény mannája" oimmel újból foglalkozik az úgynevezett optánsügyékkel. A cikk most is, mint aho'7 az'- már illetékes helyen máskor is megáll api':ották A tele van tendenciózus feröitésekkel. Négyszázmillió aranykoronára becsüli az agrár­sérelmek folytán az utódállam ok által magyar állampolgároknak okozott káro­kat, pártatlan becslés szerint is ez az összeg jóval nagyobb, valószínűleg elári # az c-mlitettnek kétszeresét. Teljes bizonyossággal akkor lehet ezt meg­állapítani, ha az összes folyamatba tett perek vége^tertek. Az úgynevezett A-alap alaptokéje 21? -millió, amely évjáradé­kokban 1933-tól 195ö-ig terjedő időben gyűlik össze és fizettetik ki a per­nyerteseknek. Azt. mondja még a Népszava, hoga már ed ig is közel 300 millió gyűlt össze az A-alapba. Nemigen lehet udm, mit ért ez alatt, mert a há­gói egvezmén; szerint az alap összes tőkéje 219 millió aranykorom és ez is esek I96ő-ig lesz fokozatoson befizetve. Annyi igaz, hogy eadig az államok befizették "járandóságaikat. Ez a legkevesebb, amit lehettek aklcor, amikor 1927-tól 1931-ig nem lehetett az utódállamokat arra kényszeríteni, hogy a* nemzetközi bíráskodást ezekre az ügyekre is hagyják szacadon érvényesülni. Illetékes helyen nem tartják szükségesnek visszatérni a Nép­szava amaz állítására, hogy az A-alapba csak Mag- arország fizet* Ennek a beállításnak a helytelenségét már számtalanszor kimutattak. , i _ Magyarország nem szerepel a befizetők között. Ué A J Ha más cimeken Magyarországtól kapott összegeket a nagyhatal­mak saját befizetésük fejében ebbe az alrpbn visszautalná, cz ép tgy áll Bulgáriára is. amely államnál a befolyt fizetésekkel ugyanígy JárnaK cl. Azt is kimutatták ahrg már, hogy 0 békeszerződós cgób terhei ámen Magyar­országtól befolyó Összes fizetések a nem Magyarországból származó ós az A- és B-alapba boiizetett eddigi összegekfecs csupán egytized részo. Különös, hogy miért nem a ja a Népszava azokat az utódai ­lambe-li állampolgáe okat, akik Magyarországcé a bolsevisták által okozott ás egyéb károkért kérlelhetetlenül perlik ós miért nem emlékezik meg soha a felperes magyar állampolgárok másik nagy tömegéről, amelynek követelései nem agráe természetűek. Hasonló jelenséggel az utódállamok sajtóorgánumai részéről soha nem'találkozunk, jóllehet sokan vannak az utódallamokbeli olyan állam­polgárok, akik ugyané döntőbíróságok előtt a magyar állam ellen indítottak perskEt, amely; perek tárgyalása nap-nap mellett folyik ós amelyeknél a ma­gyar államnak', mint alperesnek kell védekeznie. r f % G e n f . május 4- A lejzerexéüi bizottság flottabizottsága ma délelőtt folytatta tanácskozásait. A német delegáoió vezetője élesen elitélte a tanácskozások lassúságát, majd köve^ej^tö 1. . . '.^buvárnaszádok megszüntetését. Az elnö^Jmegálla­pította,hogy a közvélemény gyakorlati eredményt vár a bizottságtol./MTl/ r § G- e n f , május 4. A ; % 1.. " '.. ' leszerelési érte kezlet légügyi albizottságában ma nagyobb vita folyt fémetek javaslata felett,amely követeli.hogy szüntessék i^eg az egész légi haderőt #/ A . ' . vitában kísérlet történt arra,hogy a német megbízottat a szavazástól val4 tartózkodásra Mrják ,8 minthogy ez nem sikerült a bizottság a szavazás tél eltekintett./ITl/ „•4.4. í v ? í 2 3 l ? á J u f fí^Sy^ Távirati Iroda/ Az-alkotmányjogi bi­zottságban pintekre halasztották a döntést a nemzctgyüléo feloszlatáfáról szolo indítvány felett, - ^

Next

/
Thumbnails
Contents