Napi Hírek, 1932. május/1

1932-05-04 [0274]

'.. §Debre.cen, május 4-, Debrecen város évről-évre nagyobb összeggel támogatta, a Nyári Egyetemet, amelyne nagyszámban érkez­tek külföldi hallgatók. Az elmúlt évi kurzust ötven olasz és számos kül­földi diák hallgatta. Most a városi közgyűlésiemét 2500 pengőt szavzott meg a Nyári Egyetem támogatására és igy s nyári egyetemi tánfoly mot " az idén is megtartják Debrecenben, Az eddigi értesülések szerint az idén is sok olasz diák fog Debrecenbe Jönni a Nyári Egyetem előadásaira, ame­lyetyfá - . legkiválóbb előadók tartanak./tol/ § Kiskőrös, május 4. Kiskőrösön a hétfői esőzés nyomán vi~" ragba borult az egész körnvék. egyetlen nagv virágerdő a város és határa, s csupa szin és illat, Ebbe a szép panorámába kedden uj szia vegyült, Kinyilottr'k az orgona-bokrok is. Egy­ogy ágon annyi,/ orgonaszál, hogy megszámlálni is sok../tel/ (wl § D o m b ó v á r, május 4, Fehér Ferenc 76 éves nemestördemici gazdálkodó 73 éves felesége váratlanul elhu yt. A halálosetet a férj annyira, a szivére vette, hogy néhány óra mulv r- ő is meghalt. Együtt temették ol őket nagy" részét mellett./-MTI/ ' § D o m b ó* vár május 4. Csaba Kornél 26 éves kálmáncsai segéd jegyző a hajnli órákban agyonlőtte magát ás mire ráakadtak, már nalott volt. Tettéiiok oka ismeretlen./MTI/ § Londonból jelentik; Az angol főpostahivata/ a telefon . népszerűsítésére Londonban úgynevezett "telefonboltokat" fog nyitni. Ezek nyílt üzletek lesznek, ahol uj előfizetők megrendelhetik telefonállomásai­kat, kiválaszthatják a legjobban tetsző készülékeket és berendezéseiét, a regi előfizetők pedig szóbelileg közölhetik panaszaikat vagy kívánsá­gaikat. /MTI/ m*mm § Londonból jelentik: A pennsylvaniai istar egyetem Fall­singtonban patkányfarmot rendezett be, ahol mindenféle fajú patkányokat tenyésztenek tudományos kise:letek céljaira. /MTI/ «« — "§ Londonból jelentik: rerzsia le öregebb embere. Abu Seriah, a napokban téltöt te be, 120. évét. Magas kora ellenére naponta 14 mért­földet gyalogol. /MTI/ mmim mm

Next

/
Thumbnails
Contents