Napi Hírek, 1932. május/1

1932-05-08 [0274]

, , B,e r 1 i n, május 8, /folff/ A Külföldi Sajtótudósitók'Szövetsége ma politikai matinét Rendezett.amelynek középpontjában Brüning dr, biro­dalmi kancellár beszéde állt, A kancellár ezúttal is rámutatott Hindenburg, megválasztásának döntő külpolitikai jelentőségére és kiemelte, hogy most már zárt sorokban kell a birodalmi elnök tiszteletreméltó személye mögé tömörülni, hogy nemzetközi tekintélyét az elkövetkezendő külpolitikai akciófc során felfokozzak azzal a morális nyomatékkal,'amelyet egy nagy nép egységes akara­ta biztosit a nemzet legfőbb vezetőjének. Amikor - folytatta a kancellár ­a nemet erdeke^ mellé mindjárt odaállítom a többi állam erdekeit , teszem ezt annak felismerése nyomán, hogy Németország számára csak akkor,tudok ered­ményt elérni,ha egyúttal annak bizonyitása is sikerül, hogy Németország cél­jai egybeesnek,a világ érdekeivel. Az volt a versaillesi békeszerződésben a szerencsétlenség, hogy,azt hitték, egyes országok minden boldogságot megszerez­hetnek, a vesztess országoknak pedig csak a szerencsétlenség,jut,tbből a termé­szetellenes bokekoncepeióból kerül ki azután mindaziami végzetes. A világ legnagyobb gazdasági szakértői konferonciáról-konferenciára azt hajtogatják, hogy rendes viszonyok helyreállításához bizalom szükséges. De hogy alakuljon ki bizalom, ha még mindig fennáll a győzők os a legyőzöttek közt a lázi tóin;; egyenlőtlensog,,,még-pedig a legfontosabb ponton, tudni illik a haza védelmé­ben cs biztonságában. ,Ez ellen egész Németország joggal támad fel. Ebben tejük a leszerelés jolentősjge,amelyet február óta igyekeznek Genfben megoldani. Soha nagyobb örömmel,nem ujjongott a német nop,nmt az 1870/VI.évi győzelmes' rank k^nyszeritett háború után, amikor vezére kijelentette, hogy mindig gya­rapítani óhajtja a birodalmat,de nem ,háborus hódításokkal, hanem,a civili­záció os az erkölcsi nemesség területen, Németország nem akar kiváltságokat, hanem w csupán egyenlőséget,.: Ami a jóvátételek kérdőset,illeti, minden gondolko­zó fő régóta vallja azt a meggyőződést, hogy Németország a rája kiszabott rettene.tes fizetségeket nem teljesítheti, sot hogy ezek a kötelezettségek dön­tő mertükben voltak okai a világgazdasági zűrzavar felidézésének. Egyszer mar mégis csak el kell ismerni, hogy ezt a. kötelezettséget letöri osztettuk,ha azt akarjuk, hogy a háborúnak valóban vége legyen, A lausannei konferencia eredményűtől függ majd, milyen sors vár non csak Nametországra,hanem az egész világra. A lausannei konferenciának a cselekvő akarat jegyében kell működnie t mert különben nom az elet mértföldköve lesz, - , hanem áz összeomlás jel ző­táblaja, A kancellár fej'gej'tetésoit viharos tetszéssel fogadták./MTl/ Paris, május'8./Wolff/ A német kolónia asszonyai ma koszorút helyeztek el Doumer ravatalara. Doumer özvegyéhez intézett levelükben őszinte rjszvetüknek adnak kifejezést,/MTI/ r , § S a n t i a g o de Chile, májusn8. Valdiviában ó r igLsi tűzvész elpusztította a püspöki palotát, ^aga a püspök és több más szemeli? eletet vesztette./MTI/ • '-, K i e L,.,május 8. Az • argentínai Chaco segédcirkáló amely ma délben Kuxhafen ele .érkezett. Brunsbüttelkoognak vette útját,ahonnan a kiéli kikötőbe igyekszik./MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents