Napi Hírek, 1932. április/2
1932-04-18 [0273]
. «0- § V a r s d, április 18. A vilnai felebbvitcli biróság ma délelőtt mondott Ítéletet,az 1931. november folyamán lengyel és zsidó egyetemi diákok között lejátszódott incidensek ügyében, amelyek során Wacl&wski lengyel diákot megölték. Az'államügyész tekintett el arra, hogy a tanúvallomások ingadozók voltak, visszavonta a Zalkin és Oguz zsidó diákok ellen emelt gyilkossági vádat. A harmadik zsidó diákot, Walíint két évi börtönre átélték azokban a zavargásokban való részvételért,amelynek részt—vevői erőázakos cselekményeket követtek el* Wulfint óvadék ellenében szabadlábra helyezték./MTI/ — -0- § S z ó f i a, április 18; //Magyar Távirati Iroda/ A macedón fórra-" dalmi kongresszus Mihajlov Iván, Nastev György és Kurtev Vladimír személyében megválásztottouj központi bizottságát p 4. kongresszus több határozati szavazatot fogadott el| Az első határozati javaslat kimondja, hogy ugyanazokkal az eszközökkel-folytatják az autonóm Macednoniáórt a küzdelmet, . A második határozati javaslat szerint ebben a küzdelemben számítani a lakosságnak és a béke, valamint a semlegesség értésétől áthatott országok ^támogatására, • A harmadik a határozati javaslatban'a macedón' szervezet minaen macedónnak ajánlja, hogy tartsa magát távol a politikai küzé&lmekJfcol, A negyedikben a szervezet üdvözli a horvát forradalmi mozgalmatwEgy ötödik határozati javaslatban a szervezet kijelenti, hogy nem fogadhat el semmiféle balkán föderációt autonóm Macedónia nélkül és tagadja, hogy a balkáni konferenciáknak joguk volna Macedónia sorsa fölött dönteni,/MTI/ —•— » B ii karest. április 18. /Magyar Távirati Iroda/ A izügyminiszter által kibocsátott fizetési meghagyások kifizetése körül .yqs visszaéléseket fedeztek fel. Egyes tisztviselők csupán bizonyos szazalék idása. után hajlandók a_fizetési meghagyásokat kibacsátani és kifizettetni. :érdéssel a parlament is foglalkozott es a pénzügyminiszter szigorú vizs.atot rendelt el, II r Bukarest^ április 18. /Magyar Távirati Iroda/ A paríent ^ülésszakát berekesztő királyi dekrétumot április 20-án, szerdán delelőtt ássák fel mindkét Házban. II r Bukarest, április 18. /Magyar Távirati Iroda/ ítoger >oin, a román nemzeti bank francia szakértője ma délután Bukarestbe érkezett, jy resztvegyen az állam pénzügyi helyzetének rendbehozatalára vonatkozó terv >készitésé ben , ) Bukarest, április 18. /Magyar Távirati Iroda/ A Lupta irint a katonai szanatóriumokat költségvetési alap hiányában megszüntetik. mm —