Napi Hírek, 1932. március/2
1932-03-23 [0271]
§ V á c, március 23, Nagymaroson a hajósok hosszas üldözés utan különös viziállatot fogtak á Dunában: pézsms pockot. Körülbelül 60 cm hosszú aa állat, amelyből a pikkelyes farkára 20-25 cm feshet. A színe vörösbarna. Az állat a hajóállomásfőnök vizes hordójában látszólag igen jól érzi magát. Már néhány év óta érkeznek hirek arról, hopy a Duna mentén furcsa állatokat láttak, amelveket hódnak tartottak. Csak tüzetes vizsgálat deritette ki, hogy ezek az állatok pézsma-pockok. Esz-kamerikából egy morva földbirtokos hozatott évekkel ezelőtt egy ilyen állatot birtokár ós igy került valószínűleg a Dunába. A halászok nem szeretik, mert kirágja, halóikat, s megdézsmálja zsákmányukat. Az állatkertbe is küldtek már belőlük, -hol már azanorodtak is. Szép prémJük vrn./MTl/ T r t §Londonból jelentik: Március 25.-én érkezik Angliába Meya Baba hindu bölcs, aki tanítványainak állitása szerint egy uj Messiás és Gandhi szellemi vezére. Meya Baba tanait egy Baba Jan nevű hindu szenttől vette át, aki nemrég halt meg Poona-ban 130 eves korában. Első találkozásuk után Meya Baba kilenchavi kataleptikus álomba merült, majd kétévi teljes hallgatást fogadott, hogy missziójára felkészülhessen. .Senkit sem akar más vallásra ..áttériteni, csak tanításaival meg akarja könnyíteni az Isten keresései. Meg van győződve, hogy a túlságosan anyagias nyugati világ rövidesen meg fog undorodni a materializmustól. Meya Bab a legutóbbi londoni útjára is elkisírte a Mahatmát. aki azt állítja, hogy ha egyszer megsz-badult r politika igájától, Meya Baba szemináriumába fog tanul ónak "be lépni,/MTl/ § Halálozás, Szomor Ferenc tekintélyes szentlőrinci kovácsmester 77 év. s korában rövid szenvedés után elhunyt. Halálát özvegye és fiSzomor Ferenc szentdienesi körjegyző gyászolja./MTI/ §Londonból jelentik: A Weekend Review i; j'a: Gandhi mielőtt megkezdte béketárgyalásait Lord Irwinnel,'megkérdezte a poonai bört nben Sarojini Naidut, a forradalmár költőnőt, hogy mit üzen az alkirálynak. A költőnő a lahatma kezébe csúsztatott egy kis kötetet ezzel a megjegyzéssel: Valaki lefordította angolra a költeményeimet. Gandhi Delhibe* utaztában nagy elragadtatással olvasta a költeményeket, s az alkirályhoz érve engedelmet kért, hogy a tárgyalásokat Naidu asszony néhány versének felolvasásával vezethesse"be. Ezzel melegítette fel állítólag a Mohatma történelmi fontosságú megbeszélések légkörét,/MTI/ §Lajosmizse, március 23. Két fővárosi soffőr Laiosmizse és Örkény között egy villanyvezető oszlop alján villanysujtottan eszméletlen állapotban találta meg és kórházba szállította Mészáros Benedek* Örkénytelepi földmivest, A vizsgálat megállapította, hogyna szerencsétlen öngyilkos akart lenni, A mágasfeszultségü vezetékré egy drótot j* $ hajított fel, amelynek végét a kezében., szorította és így az árammal agyonsujttatta magát. AZ áram levág a a balkéz négy Ujját, a könyökig szénné égette a karját,, s a hát jobbfelén jött ki a testből és ott kéttenyérnyi helyen elszonesitotte a testet. Meg volt élet benne, de már kihallgatni nem lehetett és igy öngyilkos kísérletének ok? ismeretlen. Állapota . válságos,/MTl/ K szekció § Az Országos Társadalombiztosító", Intézet érte siti az érdekelteket, hogy a március 28.-án /húsvéthétfőn/ esedékes segélyeket az intézet központjában március 26.-án /nagyszombaton/ délelőtt 8-12 óráig a kifizető helyeken /Gömb-utca, Pacsirtamező-utca, Pesterzsébet, Csepel, Rákospalota, TTjpest és Kispest/ pedig az ugyanott hirdetett időben fizetik'ki. Az orvosi rendelőintézetekben március 26,-áá /nagyszombaton/ a délután öt órakor végy azt követő időpontban kezdődő rendelések elmaradnak, húsvét vasárnsaűián rendelések nincsenek, húsvéthétfőn pedig a rendelőintézeteiben öelelotr 10-12 óxa között üeveletea orvosi szolgálatot tartanak.