Napi Hírek, 1932. március/1

1932-03-12 [0270]

~o— § P á r i 3, március 12. /Magyar Távir ti írod / A Corres­uondance TJhiverselle külön cikket szentel a dunai államok gazdasági ujjá­epitése kérdésének, s rámutat arra, hogy -:z összes: dun i allamok'~'milyen sülyos ^nehézségekkel küzdenek. NemcsakJLusztria és Magyarország f lytat a válság *llen hiábavaló harcot, hanem Jugoszláviában is annyira pang a gazdasági élet. hogy egész vasúti vonalakon be kellett szüntetni a közlekedést Csehország pedig a francia intervenció" előtt örvény szélén állott, Románia és Bulgária sincsenek'jobb helyzetben, sőt ellenkezőié^. A bajok idővel mindenütt súlyosbodtak, s ma már nem lehet egyik vapy má­sik állammal külön foglalkozni, hanem együttes megoldást kell keresni, ami ezúttal könnyebb, mint eddig volt tekintettel arra, hogv Franciaor­szág Anglia és Olaszország együttes közreműködésével tehát 1 'az eddigi vetélkedések félretételével kivájják a megoldást elérni. Németországot sem zárnák ki,.ha hajlandő résztvenni ebben az újjászervezésben. Az első tennivaló az uj dunai államok által emelt magas Vámsorompók eltörlése. HondonHl jelentik: A király takarékosságból elha^ taroz a, hogy az .idei húsvétot a Buckingham_palotában tölti. "Ennek követ­keztében elkerülhetővé váltak az udvartartás kétszeri költözködésének és a windsori kastély átfütésének és karbahozásának jelentékeny költ­ségei, ami viszont lehetővé tette a szokásos tavaszi udvari ünnepségek megtartását, /négy udvari ^op-ndtatás és egy garden partv/ melvek törlése súlyos csalódást okozott •• volna a londoni közönségnek s az elő­kelő westendi üzleteknek, a xolyó évben nem fognak udvari bálokat és diszebédeket adni s nem várják idegen uralkodók hivatalos látogatásait. Mióta a kiiály civillistáját önként 50.000 fonttal leszállittatta, az udvartartásban a legmesszebbmenő takarékosságot gyakorolják./MTl/ § D o m b óv ár, március 12. A kettős öngyilkosságot elkövető Gárdos Izidorné szekszárdi asszonyról megállapították, hogy az utóbbi időben rémlátomásai voltak, A gyenge idegzetű asszony Budapestén lakó. 82 éves apja megbetegedett és leánya állandóan attól rette.^ett, hogy meg­hal, amit, mint mondotta, nem tudna i. túlélni. Napokkal ezelőtt az idős ember csakugyan meghalt, és bár a halálhírt az asszonnyal hozzátartozói nem közölték, a balsejtelmek annyira erőt vettek rajta, hogy felutazott Pestre és végzett magával. /MTI/ §Dombővár, március 12. A havazás már harmadik napja megszakítás nélkül tart. úgyhogy a hótakaró magassága néhol már a 30-^40 centimétert is elérte*. Az országutakon a közlekedés szünetel.. Egyes községeket a magas hótorlaszok teljesén elzártak a külvilágtól./MTI/ § Halálozás. Deák István tekintélyes dombóvári ácsmester 54 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Halálát özvegye és gyer­mekei gyászolják. /MTl/ § A Magyar Külügyi Társaság március 17.-én, csütörtökön délután hat órakor tanácstermében /V.,Országháza, II. kapu/ felolvasó ülést tart, amelyen Eraldo Possati, a páviai egyetem professzora, a Magyar Statisztikai Társaság tiszteleti tagja és a Magyar Külügyi Társaság vendége olasz nyel­ven fog előadni a következő címmel:"Realta economica, e realta r politica nel mondó'internazionale. Az előadó ::. " ' Magyar nemzet régi jóbarátja, aki irodalmilag is értékes szolgálatokat tett m^r a magyar­ságnak./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents