Napi Hírek, 1932. március/1
1932-03-11 [0270]
r ti x ' & o fi f , március. 11. A népszövetség közgyűlésének főbizottsága ma délután egybeUlt. hogy a kínai-japán konfliktus ügyében hozandó határozat tervezetet megállapítsa. Sato nagykövet japán delegátui közölte, hogy Japán nem járulhat hozza a határozathoz, s ezért tartózkodni fog a szavazást^, hogy az egyhangú elfogadást lehetővé tegye. A bizottság erre valamennyi más delegáció szavaátaval elfogadta a határozat-szöveget. Feltűnt, hogy a kinai delegai sem vett részt a szavazásban. u *^v? A főbizottság.ülése után nyomban összeült a népszövetség közgyűlésé .A közgyűlés a kínai-japán konfliktus ügyében elfogadásra ajánlott határozatot 45 szavazattal magáévá tette, mig Kina ós Japán tartózkodott a szavazástól. r A közgyűlés ezután megválasztotta azt a hat államot, amelynek delegátusaiból alkotják meg a közgyűlés elnökével és a 12 samleges tanácstaggal együtt a határozatban előirt időközi bizottságot, amelynek az a feladata, hogy figyelemmel kísérje a helyzet alakulását ós adott esetben előkészítse a további intézkedéseket,/MTI/ £ TJ. ? 9 9 f március.11. A memeli statútumokat aláíró hatalmak es a litvan kormány képviselői ma újból összeültek, hogy a memeli ügv rendezéséről tanácskozzanak. Efeeel a genfi tárgyalások egyelőre befejezéshez jutottak s-.a döntés most mar ai •: :d m rfai 2Í» •'„•. 'résztvevő államok ^ormányain mulik.A litván külügyminiszior ma eoto visszautazik Kownoba. T .Paris, március 11, /Magyar Távirati Iroda/ Briand hamvait holnao délután kisérik ideiglenes nyugvóhelyére: a passyi temetőbe. A temetésen résztvesz Walko Lajos ma yar külügyminiszter is, aki Genfből jövet ma reggel érkezett Parisba. A külügyminisztériumba szakadatlanul érkeznek a koszorúk. A magyar követség szintén koszorút tett le a magva/ kormány nevében, .faltér Edge amerikai nagykövet három ko zorut helyezett el: egyet Hoovsr elnök, egyet Stimson államtitkár, 9_yet pedig a maga nevében. A városi tanács ma délután ünnepi ülést tartott, amelyen a tanács elnöke, a megyei prefektus és Chiappe rendőrprefektus méltatták Briand érdemeit. A temetésen résztvevő külföldi előkelőségek egymásután érkeznek Parisba. H. nderson levelet intézett Tardieu minisztere] nőkhöz, amelvben közölte, hogy orvosi tilalom következtében mély sajnálatára nem lehet jelen a gyászszertartáson. T §P ár i s , március 11. /Magyar Távirati Iroda/ A képviselőház ma ujabb éjszakai ülést tart. A tegnapi éjszakai ülésen, amely hajnali öt órakor ért véget, teljesen befejezték a kiadások költségvetésének vitáját, úgyhogy most már a függőben hagyott foiczctekon kiv al csupán a fölhatalmaz ás i törvény letárgyalása van nátra. Az eddigi terv szerint vasárnap a képviselők egész napon üléseznek, sőt szükség esetén éjszakára is cgyüttmaradnak. t § R ó m a . március 11. /St-fani/ A szenátusban zsulolt padsorok előtt, a minisztereinek s a kormány valamennyi minisztere és államtitkára jelenlétébon Ecdersoni elnök megemlékezett a tegnap elhunyt Boselli szenátorról és dicsőítette annak pelgári, ... •• államférfiúi és hazafiúi érdemeit. Mussolini a kormány nevében csatlakozott a méltatáshoz s emlékeztetett azokra a szavakra, ám--lyokkal Boselli a fasiszta mozgalewal. még a mozgalom kezdetén helyeselte. Az ülést azután a gyász jeléül félbeszakították. Bosellit holnap temetik el államköltségen. /MTI/