Napi Hírek, 1932. március/1

1932-03-09 [0270]

/$/ § P í r i s, március . Aíagyar lavirít a Iro a/»z ^etemi hallga-uk sztrájkja ma este minden rendzavarás nélkül veget «rt, A diák ág a délutáni or.kaan a Pantheon előtti terén gyiiKst tartott, majd pedig a jogi kar dekán jaruk lakása,elé vonul c, ahol átnyújtották es utóbbinak a joghallgatók szövetsége által a sajtéhoz intézett jegyr zeke'.. A jegyzék tiltakozik az ellen a törvényjavaslat „ellen, amelynek erceimében az érettségi el nem rendelkezőknek is lehetővé tennék a jogi karra valu beiratkozást. Az egyetemi hallgatók felszölitják a szená­tust, hogy a javaslatot vesse el. , -»z egyetemi hallgatok körmenetben végigjártak a uartier Latin főutcáit," délután 5 órakor pedig a hallgatooág ismét rendesen megjelent a jogi kar tantermedben, ahol az előadások rendzavarás nél­kül folytak le'. párisi / /A/ § P á r i c ,március S ./Havas./ A'Vorte Saint iíartin szinház igazgatójáért inditott Edmond ilostand örökösei ellen, amiért a Sasfiók cimü darab szövegét oeszólőfilm céljaira átengedtek. Az igazgató, akinek a szöveg szinrehosatalára kizárólagos joga volt, egymUlio frank karté itést kert.A biróság ma hozott íteletet ebben az ügyben. 4 sainigazgató keresetet azzel az indokolással utasitot fa k^el, hogy a beszélő lil n ;nem tekinthető egyenértékűnek a színházi eloaoassal, hanem az csupán a némafilm továbbfejlesztése. / il./ Í i ci • § L 0 M °A-? ra ^ ius 9 * /feyar Távirati Iroda/ Ma kezd­te meg közéleti szereplését Lloyd George többhavi betegsége óta. Elvbarátai villasreggelit adtak tiszteletére, amelyen több freetrader képviselő is resztvott, de egyet len. liberális miniszir ; ysem jelent m:g. Lloyd George ppharkoszontíjéíon - mint a liberális Star jelenti - hangoztatta, hogy nem áhítozik yozerlő szerepre es nem akar külön csoportot vagy pártoí alanti ta­ni és csak regi szenvedélyéhez és kedvteléséhez, a pelitikahoz óhait mi­előbb visszatérni. ­-C- J ? a r s ó, március 9. /Lengyel Távirati Iroda/ Prystor miniszter­elnök a diéta mai ülésén hosszabb beszedet mondott, amelyben a többi között megindokolta azt a törvényjavaslatot, amely a köztársasági elnököt ujale.jogok­kal felruházza. A törvényjavaslat egyik része gazdasági es pénzügyi kérdésekre vonatkozik és arra a néhány hónapra érvényes, amelynek tartama alatt a tör­vényhozd testületek ülései szünetelnek. A törvényjavaslat többi pontja a közigazgatás újjászervezésével függ: össze. A köztársasági elnök hatás­körét ebben az utóbbi kérdésben három évi időtartamra bevitették ki. A miniszterelnök beszéde további során gazdasági kérdésekkel fog­lalkozott és hangsúlyozta, hogy a lengyel költségvetés deficitje más álla­mok költségvetésének hiányával összehasonlítva csekély és azonkivül a tartar­lékok * \ fede%- ; , A lengyel pénzérték egysége'nem csökkent, az ország pénzintézeteinek helyzete kielegitő ás Lengyelország, amely nyugalmát meg­tartotta, diadalmasan került ki a német pénzügyi válság és az angol font esésének időszakából. /MTI/ -]x& § A ^teorológiai Intézet jelenti február 9~ón este 10 érakor: Az időjárás európaszerte még mindig szeles, sőt viharos. A hideg hatását Közép- es Nyugateurópa délibb részeire is kiterjeszti. A hr.vazások egész Franciaország delibb részeiig általánosak. Hazánkban is szeles, gyorsan változó jellegű az időjárás. A hőmér­séklet napközben még elég magasan a fagypont felett van* maximuma az 5-6 fokot elérte. Apró havazások sok helyütt voltak. Nagyobb hóesést a Mecsek környékéről jelentettek. Várható időjárás á következő 24 órára: Változékony, szeles idő, futó ,záporszerü havazások , hősülyedós. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents