Napi Hírek, 1932. március/1

1932-03-07 [0270]

* , • Berlin, március 7. ..^'Z Mint a lolff-iroda közgazdasági szolgalata értesül, a Birodalmi Bank központi bizottságát kedd dé_utan 4 orara összehívták. Az ülésen bankkörökből nyert értesülés szerint .valószínű­leg jt kamatlábleszállátás kérdését vitatják meg, a leszállítás mérteke azonban meg nincs megállapítva./MTI/ * . § P á r i s , március.,?. Briand február 28-án birtokáról., .Cocherelbol visszatért Parisba, aholjrégi lakásába költözött, amelyet 'több. .evota . ^ nem használt. Orvosai kérték, hogy térjen vissza Parisba, bár " Briand maga eleinte ellenkezett. Az orvosok azt tervezték, hogy Briandot először visszahozzák Parisba, s azután majd kórházban helyezik el. Briand Parisba érkezése után azonnal kénytelen volt ágyba feküdni. Idegennek a lakásba nem volt szabad belépnie. A beteg állapota ugyan komoly aggodalomra adott okot, csütörtökig azonban nem gondoltak még a halál ilven gyors be­követ kezesere. Vasárnap délután Briand állapota rosszabbodott, s a beteg ugy elgyengült, hogy már semmi semény sem volt íelépüáóséhez./MTI/ r . § G e n f . március 7. A népszövetség főbizottságának mai ülésén Hymans elnök közölte Briand halálát. Az elnök meghatott szavakban méltatta az elhunyt érdemeit, aki csodálatraméltó megtestesítője volt a béke,eszme jenek. Paul-Boncour francia delegátus, mint Briand egyik közeli munkatársa, a francia kormány nevében köszönetet mondott a népszövetség részvétéért. Sajnos, mondotta, Briand nem érte meg a béke szervezése körüli fáradozásainak sikerét. A népszövetségi gyűlés résztvevői mindkét beszédet állva hallgatták végig.A tanácskozást ne gyed órára félbeszakították. /MTI/ * . t ? á ri s , március 7. Mint a Havas-iroda Tunisból jelenti, az ottani erős esőzések következtében két ház beomlott. 11 ember életét vesztet te./Ml/ ^Londonból jelentik: h^y londoni 'iárverűcon 28 fontot fizettek azért a pompás arany és gyöngy hímzésű bársony uszályér., melyet náhai Alexandra királynő, < VII, Edwrra felosSgc koronázásai alkal­mával viselt. Az uszály az indiai y himzőmunka ritkr. remekmüve, I'ady Curzon az akkori indiai,alkirály feleségének személyes,utasításai alapján készült s a királyné-az átvétel alkalmával elragadt sasai fejezte ki a gyönyörű munka felett,/MTI/ §LondonBél jelentik: Sir^Arthur ICeith a híres angol, antropológus a gla.sgowi egyetemen tértett előadásában kijelent tto, hogy ,hurópa őslakói a jégkorszak vege felé körülbelül 20.000 évvel ezelőt Ázsiából kivándorolt kaukázusi nomád iöjzket '.LSL*Z±. lehettek,, melyek a. Krisztus előt.i 3-ik évezredig kJ^^uh^JS halászatból os vadászatból él­tek. Miután kezdetleges foglalkozásnál egy négyzetmérföldön átlag csak ogy ember élhet meg, onnoliogva Luróoa egész lakosságát Krisztus előtt 3,000-ben os.ak 750.000 főre lu&ct becsülni. Ezzel 3zemben a legújabb ása­tások, kimut- tták, hogy s "erzsa öböltől,északra fekvő területeken a föld­müvelés már Kr. e.,4.000-ben a fejlettség magas fokát érte,cl,sőt egv.­szerü.b -lakj~.it már a Kr. o. 6-ik évezredben is lo&et találni. Ezekből a nyomokból, -úgymond,Keith- idővel pontosan ,mog lehot,m-jd állapítana az emberiség bölcsőjét s a népek későbbi szétszóródásának ÍJ^^^^^AR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K- SZEKCL ° ,§Londonból iclont ik:" Az uj zcalamdi földrengés­katasztrófa véghez vitt culyoi pusztításaik mellett nagy^rtokü föld­bittokkal ajándékozt- mog/yapior városát, melynek kikötőiében körülbelül 300.000 acro terület emelkedett ki a tenger fenekéből r. földcsuszamlás következtében, hz •» terület a geológusok megállapítása., szerint mezőgaz­dasági müvélésre kitűnően alkalmas nagyon termékeny föld* melyet leg­közelebb bovetnek./MTÍ/

Next

/
Thumbnails
Contents