Napi Hírek, 1932. március/1
1932-03-04 [0270]
/Országos Idegenforgalmi Tanács teljes ülése.II.folyt./ D- i r, 1 na l$ helyesléssel fogadott elnöki megnyitó beszéd után tíipka Ferenc főpolgármester a székesfőváros idegenforgalmi prnpa^andaiat ismertette..ürömmel üdvözli sz Idegenforgalmi Tanács üi szervezetet, ennek az ui alakulásnak rendkivül nagy előnyei vannak, mert lehetővé teszi a különböző feladatok észszerű elosztását az egves idegenforgalmi szervezetek között. Sajnálatos körülménynek tartja hogy meg igen sokan feleslegesnek tartják az idegenforgalmi propagandát es sok akciót azzal a megjegyzéssel intéznek el, hopv arra nincs szükség, nincs pénz ez felesleges kiadás. Ebben nagy vészedé 1ftli}íhi m ?-. Ji nem maradhatunk temefU hangulatban és lem temetkezhetünk kriptába. Nekünk a Jövő előkészítéséről Bell gondoskodnunk, riamutat arra, hogy az idegenforgalom az elmúlt évben a súlyos gazdasági viszonyok ellenére is az első félévben 10 százalékkal emelkede-tt és csak a.második felévben csökkent. Végül köszönetet mondott a ker s^?f + 1 I 1 S m , iniS ?í ö ' 1 rri ? k1 és T< ?5 ma y § éza államtitkárnak, akik oly nagy szeretettel karoltak fel az idegenforgalom ügyét. ^ .Majd Senn Ottó MÁV elnökhelyettes vázolta a Magyar Állam5fS i x ftS2nforgalmi propaganda-tevékenységét. TTtalt arra, hogy a MM különböző díjszabási, forgalmi és más intézkedésekkel kívánia az ídogcnforgalmi propaganda ügyét szolgálni. Az IB T ISZ által forgalomba nozott Három nap Budapesten cimü szelvényes K füzetek mintáiára "Hét nJSo M ?K a f° rsza ??^ > oim f í zet ,?í fo ^ ak forgalomba hozni. Ez a szelvényes tüzet az ellátáson, elszállásoláson és különböző szórakozásokon l 5íHÍ-f fel Í9l D * lt J a , ma í d a tulajdonost arra, hogy külön jegy váltása nelkul a het nap alatt a gyorsvonat II. osztályán bárhova utazzék. Azonkívül forgalomba hoz majd a MiV 33 százalékos kedvezményes .menettérti jegyeket is, amelyek bizonyos körzeten belül vehetők maid igénybe..Tavasztól kezdve az úgynevezett vasárnapi kiránduló vonatokat fognak inditani./Polyt.köv./ § G y ö n ., március 4, A gyonki Madár várta kertijében ma elkezdtek dalolni a pintyek. Bár a téli etetés okozta jó kondicio kétségtel§nül előmozdítja a tavaszi ger&jedelmeket, tehát sietteti a megszólalást, azért ez mégis csalhatatlan jele anrak, ho y a tavasz a küszöbön all es legkésőbb nyolc-tiz napon beiül bevonul. A cinkek mar január közegen szoktat megszólalni napos deleken, de a pintyek éneke a tavasz bi tos jele/ilTl./ § lí e z ő n e g y e s,március 4. A mezőhegyesi állami ménesbirtok kivál° J '.•.> tehentenyészállományát, mint minden évben, az idén is tuberkulihozas alá vették, hogy a betegségre hajlamos tejelő állat ós anyaállat elkülönittesséktóenyeszetbol ki legyen zárva, ugy neveles, mint a tejhasználat szempontjából. A tuberkulinozas,,dr. iridrihovszky László föídmivelósüíyi minisztériumhoz beosztott foallatorvos es,dr. Prettenhoffer battonyai állatorvos vezetése alatt folyik a.környékbeli állatorvosok ós négy vógeztt állatorvos segedkezesevel. A menesbirtqk összes szarvasmarháit vizsgálat alá vették, hogy ezzel is eleiét vegyek az em.oerre, állatra egyaránt veszdelmes fertőző betegség tovabbterjedesenek.AÍT^./ § D o m b 6 v á r, március 4. Néieth János vcsjorémi illetőségű állá nélküli molnársegéd munkakeresés céljából,a falvakat Járta. Somogyacsa határában elfáradt s az országúti menta, árokba zunant, ahol másnap megfagyva holtan akadtak rá./ITI./ ^KSS^ § D o m b ó v Á r.mároius 4. Szmolay Vilmos állampénztári tanácsos most ünnepelte meg Siklóson huszonöt éves szolgálati jubileumát. Ezg alkalommal kartársai meleg ünneplésben reszecitettekjttur:vet -ahaly tőtana* s osos hivatalfönök méltatta a jubiláns érdemeit és átnyújtotta a kartarsak emléktárevát. /ITT/ 1