Napi Hírek, 1932. január/2

1932-01-31 [0267]

Igenis, az cljtan magyar uraknak, mint amilyen Széchenyi István és 'kortársai voltak, nyitva áll a magyar panteon a jövőben is és nyitv^ kell állania, mert különben kétségbe kellene esnie minden jó magyar embernek jövőnk felett. Azonban, amikor ezt postulátumkóp állitom fd , nem, hallgathatom el azt^sem, htgy, sajnos, ugy árzem, mintha fokozatosan kiapadóban volna az a bő forrás, amely a magyar arisztokrácia és a történelmi osztályok soraiból általában a negyvenes években a nemzetnek naa;y fiakat szült. Mintha önbizalma, mintha önmagába vetett hite és férfias életereje csökken^ volna meg a nemzet ezen rétegének és mintha önként mondana le arról, hogy hivatását és, mondjuk meg, komoly kötelességeit a nemzeti közélet ter n betöltse, mert ehelyett sokaknak az olcsó önzés, a tétlenség és az élvezethajhászásban merül ki gyakran a tevékenysége. S a buzgó lelkesedést, a nemes ambiciót, a nagy tettekre képes Szécnenyi István-szerü áldozatkészséget gyakran a cselekvést és'hasznos munkakés zséget megölő szkeptikus szellem váltja fel sorainkban. Es ha az utolsó két-három évtizedben egyesek mégis előtérbe léptek, ugy,, sajnos, igen gyakran a szertelenség, az önbirála t hiánya, a kepessegnélkuli vezéri ambiciók és a pártpolitikai gyűlölködésből fakadó hertstratesi munkának voltunk szemtanúi es hiányzott fellépésükből a nemzet szeretetének az a Széchenyi-szerű szent tüze, amely csak a nemzetért lobog és azt nem hajlandó feláldozni sem idejét mult és me csontosodott , önző osztályérdekeknek, de viszont világpolgári ée világboldogító jelszavak _illúzióinak sem, - nem hajlandó felaldazni sem jogosulatlan és ön ő ambícióknak, de még a leglegitimebb igényeknek sem, ha azok a nemzet nagy érdekeit keresztezni alkalmasak. Igenis! sok tekintetben a hanyatlás tüneteinek voltunk szemtanúi ezen a téren ás egy szigorúbb mérték alkalmazására, szigorúbb köz szellemre. uj Széchenyi Istvánra lenne szükségünk, hogy lelkének lángoló lelkesedésevei ui tüzeket gyújtson sok magyar ur leikében a nemzet önzetlenebb és áldozatkészebb szeretetének oltára számára. Ötven évi béke. és jólét gyakran elpuhítja a benne élő generáció lelkét és mi is fiainkat gyakran tétlenségre és csak élvezetre neveltük. Már pedig abból a fiatalságból, amely dologtalanságban és élvezethajhászásban nő fel, kihal az élet nagy felaaataival megküzdeni képes férfias kitartás. Kihal az áldozatkészség a köz javára, elhal a képesség mások vezetésére, mert saját életét sem önmaga formálja, hanem az élet játáklabdájává válik. Az bizonyos, hogy vezető szerepre csak kevesen születnek, de az emiitett körülmények között még azok is elkallódnak a nemzet szempontjából, akikben van hozzá tehetség, mert fiatalkorban nem tanulják meg, hogy komolyan szembenézzenek az élet komoly feladataival. Az a szerv, ametyet nem használunk, elsorvad, az aki él c-t á dologtalanságban tölti, alkalmatlanná válik a komoly életre és azt a társadalmi osztályt^ amely a köznek uj impulzust, uj tehetségeket, uj erőt nem ad, egy életerős nemzet, mint felesleges ballasztot szoritja majd vissza mindon vezető szereptől is.. Pedig soha a magyar nemzetnek «lyan nagy szüte ége nem volt minden fiára, minden társadalmi osztály megfeszített munkájára, mint most a sors megpróbáltatásainak nehéz napjaiban. Ujjá kell születnünk lélekben, va;y elpusztul a nemzet. Ez az óra parancsszava! és ebben is, mint ezer ev óta mindig, jó példával a magyar történelmi osztályoknak kell elöljárniok. /Folyt, köv./