Napi Hírek, 1932. január/2
1932-01-29 [0267]
r § G Ö n f, január 29. Lengyel hadihajóknak a danzigi kikötőben való tartózkodása kérdésében a népszövetségi tanács ma délután határozatában a hágai törvényszók jogi szakvéleményét tette magáévá. A határozatban megállapítják, hogy Longyclországnak a szerződések semmiféle külön<jogokat nem biztosítanak. ' u A másik kir dós, amelyben a tanács állásfo^lalta daneigi kikötőnek a gdingeni kikötőhöz való viszonyának rendszésére vonatkozik, Graiina gróf népszövetségi biztos 1931 októberében hozott ez ügyben döntést,amely azonban nem teljes, mert nem tisztázza azt az alapvető kérdést, hogy ha a forgalom nem elegendő arra, hogy mind a két kikötet teljes mértékben kihasználják, melyik kikötő tartozik a kockázatot viselni .Jái tanács ugy határozott, hogy az uj jogi kérdéseket ugyanaz a jogászbizottság fogja megvizsgálni, amely ezzel a kérdéssel már régebben foglalkozott* Banzig szabadváros elnöke e határozathoz fenntartás nélkül hozzájárult. /MTI/ § S z eged, január 29. Nagyszabású mérlügesulást leplezett le ma a szegedi rendőrség egy szegedi téilkureskodósben. A Rónai Testvérek budapesti tollkoreskedő cég szegedi fiókja, illetve ennek alkalmazottai követtek el a csalást olymódon,hogy az eladónak a többi tollkoroskedőnél magasabb árat Ígértek ; azonban a mérlegnek ama része alá^amelyre a súlyokat helyezték, még külön súlyt tettek és igy hosszú időn at folytatták bűnös ttzelmüket. Legutóbb egy-alsótanyai gazdálkodónak 8 kilogram sulyu tollmennyisóge a csalók mórlegón 3.10 kg-nal volt kevesebb. A'rendőrség a raérlegcsalókat, Jakobovios Lajost ós Doma Pétert letartóztatta, /MTI/ 5 S z o g o d, január 29. • . ... . ...... Egyedi Mihály 15 éves kifutófiú ,.<,., -• tognap gazdája megbízásából Püspöklellén járt, ahová kerékpáron árui vitt ős ezeknek árát nyomban beszedte. Amikor hazafelé indult, a határban ismeretion tettesek megtámadták és pénzét elrabolták, A nyomozás megindult ./MTI/ J S z e g e d, január 29, Teleki Pál kőmivossogéd revolverét tisztogatta.miközben a fegyver elsült ós egy golyó jobbkarját átfúrva• jobblábá>a hatolt, A mentők életveszélyes állapotban szállita \a klinikát a./MTI/ j S 2 e e o d, január 29. Néhány nappal ezelőtt Biodl Samu fürészf yáros-újszege di lakásáról értékos antik ékszereket és nchányszáz pengőt oloptak, A rendőrség ma elfogta a tettepeket! Szabó Sándor és Homai László v.%'v ter y^ ai)za í ? zeosl h l l án ugyancsak rovottmultu férfi fimerősü^ól kaptak, aki szobainas volt Biedlelnél. Szécsi is a rendőrség ktlárTll ^S^X^é S r s f-' ^ ANU 4 R 29 • 1 szegedi Márer -malom bűnügyének negyedik napján a /szeikertoi_ véleményeket. terjesztették elő. uuxlu &X ünQL