Napi Hírek, 1932. január/1
1932-01-12 [0266]
§"f . iv L e » m ? ? Y Á r 4 Január 12. Az egyik gyártelepen az elmúlt éjjel oe to:5 : ^fogtak, kihallgatásakor kiderült, hogy iegrea Constantinnak hívjak es^b riönőr az aradi ügyészségi fogházban. Azzal védekezett, hogy hónapok óta nem kapott fizetést, családja ,pedig a legnagyobb nélkülözéseket szenvedte es emiatt való elkeseredésében határozta el, hogy betörés utján szerez pénzt családjáriak. Negreát letartdztatták./líTI./ olozsvár, január ÍZ* Goltescu kolozsvári ügyész, aki magyarellenes gyűlölködő kirohanásairól ismeretes, az erdélyi római ka- " tolikus status gügyében megidézte ós kihallgatta a státus vezetőit,név szerint Jancssy riela statusi titkárt, 'i'huroczy Albert számvevőségi osztályvezetőt, majd Gyárfás lilemór szenátor, világi elnököt, végül oedig Balázs András prelátus, statusi előadót. A kihallgatás részleteiről nem közöltek a nyilvánossággal semmit. Annyi mégis kiszivárgott, hogy a kihallgatások azok miatt a vadak es rágalmak miatt történtek,Amelyek legutóbb a státus ellen a román sajtóban megjelentek, Kiterjedt azonban az ügyészség érdeklődése azokra a jogtörténelmi a datokra is, melyek a status'létjogát es vagyonát érintik, azonkívül egyes kiadva nyolcra, amely eket részint a status igazgatótanácsa tett közzé, részint Balázs András jelentetett meg 1923-ban.'ludni kell ugyani :, hogy a támadás a státus ellen mái" akkor megindult, Dnifisor Ghibu egyetemi tanár a Pátriában intézett akkor sorozatos támadásokat a státus ellen ós követelte. ho-?y ei állam a státus tanulmany-nlapjat, a kolozsvári piarista, templomot és a kolozsvári o<arista gimnáziumot vegye haladéktalanul birtokába, mivel szerinte ezek állami tulajdonok. Igényt ^támasztott akkor a kolozsvári plébánia Fő-téri templomara is. E támadásokra válaszolt dr. Balázs-András. s a választ később külön füzetben románul és magyarul is kiadta. ^Pop Valér miniszter a Nagyvárad cimü lapnak a státus ügvóben a következő nyilatkozatot tette: -Tény,az, hogv január vegén Kómába utazom a státus jogi helyzetének tisztázása végett. készleteket nem mondhatok,, azt azonban móV most is leszögezhetem, hogy szó sincsen vagyonelkobzásról és ?.. kormán? ne a is gondolt soha ilyesmire. A római katolikus állampolgároknak ezt az igen "kényes ügyét egyszer már el kell intézni és a román állam mindent el fog '.-''vetni, hogy az alkotmányban ^megállapított szabad vallásgyakorlási jog, valamint az egyházjog idevágó rendelkezései ne / kerüljenek elientatne, hanem olyan megöl a Jet találjunk, amely bekét es szeretetet hoz. AÍTJ, J „ § P á p a, január 10^ A Jókai-Kör vasárnap tartotta januári előadóülését óriási érdeklődés mellett, elsőnek Pápp Zoltán főgimnáziumi tanai olvasta fel "Egy nap a 1 övé szarokból u cimü el o eszel é sót. Utána. Domokos Géza játszott" csellón Brigleyics Irón / zongorákisér étével. Németh Döme bencéstanár verses és prózai munkáiból adott elő, majd KÖnczöl irón tanárnő Chopin-dalokat zongorázott. Végül iarlowitz Belané német költeményeket sVvalt*. JkísJ § Y á c január 11. A váo-deákvári állami iskolában vasárnap este az iskolankivüli népművelési bizottság rendezésében sikerült kultnrest volt, amelyen Szentgyörgyí Gusztáv az aktuális eseményekről emlékezett meg. Murgacs Kalman magyar nótákat énekelt, Bán Márton gimnáziumi h.igazgató pedig a nemesfémekről tartott előadást bemutatásokkal./M.T.I./