Napi Hírek, 1931. december/1
1931-12-02 [0264]
§§ Bukarest , dacember 2. . községben tegnap a^közseg lakosai és a csendőrök'kíséretében megjelent adószedők között vé~es összetűzésbe kelült 0 sor. Az adószedők Hat T.lókes adók behaitására végrehajtásokat ^k^^tak foganatosítani. Csendőri segítséget kértek, mert a iöldmivosek házukban eltorlaszolták magukat és azzal fenyegetőztek, hogy erőszakkal is ellene szegülnek az esetleges végrehajtásnak. Midőn R csenőőrővjárat be ak^t hatolni egy házba, noha *%z°\ fenyegetőztek, hogy lőni fognak, az összesereglett ro Idmi vesék lefogy veszték őket. Ezután a csendőröktől elvett fegyverekkel az adóhivatali tisztviselőkre támadtak, akik köz ül kettő súlyos sérülésekkel véresen összeesett. A föidmivosek cs^k most ób>*edtok tudatára annak, hogy mit cselekedtek, Bekötöztek áldozataik sebeit es ° községházára vitték a két embert. Az odaérkezett második csendőrőrjárat közben kiszabadította a csendőröket, akiket a földmivesek foglyul ejtettek és több • embert letartóztatott. /MTI/ § Házasság. Dr. Dencz Ákos miniszteri tanácsos, a m. kir. E ostatakarékpénztár helyettes vezérigazgatója, országgyűlési képviselő al*tonbogláron egybekut Kelemen Zsuzsikával, dr. Kelemen Lajos' fővárosi ügyved leányával. JCro'W § Hevesi Sándor dr. vezeti be az angolnyelvü magyar propaganda-estét. Ugy irodalmi, mint társadalmi és színházi körökben nagy az erdeklés a Knmr.raszinnázj szombaton éjjel 11 órakor t^tandó angolnyelvü irodalmi estély iránt. íz estélyt Hevei Sándornak, a Nemzeti Színház igazgatójának angolnyelvü előadása vezeti be. Az előadáson az angol és amerikai követség testületileg vesz részt. Jegyek a rendes áron el:vételben kaphatók a Kamaraszínházban és valamennyi jegyirodában. . /pro domo. Szíves közlését kéri az Uiságirók SzanatóriumEgyesülete./ J 6 mmj »•» —* AVfegyar Távirati Iroda jelenti: A Földteherrendező Országos ' Bizottság isme telten felhívta az erdekeltek figyelmét arra,hogy a teherrendezesí eljárás megindításának elrendezése nem mentesiti az adósokat az alél, hogy kamat-és egyéb fizetési kötelezettségeiknek az eljárás folyama alatt is a lehetőség szerint eleget tegyenek. Mind a mellett panaszok érkeztek be a tekintetben, hogy a teherrendeaési eljárásba bevont adósok kö'. ' zííl egyesek minden }ogos ok nélkül vonakodnak eleget tenni annak a kötelezettségnek,hogy a váltótartozás lejártakor a hitelezők részére kiszolgáltassák a meguntási váltókat. A földteherrendező Országos Bizottság novem oor 37-en tartott teljes üléseben foglalkozott ezekkel a panaszokkal és ki~ . mondotta, hogy az ilyen adósokat - tekintve, hogy magatartásuk az eljárás sikerességet veszélyezteti - rosszhiszemüeknok fogja minősíteni s ehhez képest a javukra elrendelt teherrendezáai eljárást az 1900/1931 .M.E.sz. rondelet 18,§~a alapján mog fogja szüntetni.