Napi Hírek, 1931. november/2

1931-11-27 [0263]

A 1 / , ár i s. november 27. /Magyar Távirati Iro a./ Vincent-Auriol a kormány által nyújtott különböző előlegek ügyevei kapcsolatban bejelen­tette, hogy ő volt^z, aki a pénzügyminiszternek a pénzügyi bizottság­hoz intézett levelét a Popul a ir eben nyilvánosságra hozta. A^ér t tette ezt, mert képviselői kötelességének tartotta, hogy az országot tájékoztassa. - Nem kutatóin - mondotta -, hogy ezek az előlegek jogosak es politikai szempontból indokoltak voltak-e vagy sem, csupán alkotmány­jogi szempont vezet, amikor megállapítom, hogy a ^kormány megsértette a 7 tör vényt, mert mellőzte az előzetes törvényhozási felhatalmazás kiké­rését. A polgárok bizalma a törvény tiszteletén alapul és a kormánytól szigorúan meg kell^követelni a törvényes rendelkezések betartását, Flandin pénzügyminiszter hangoztatta, hogy nem az ő személyes politikáiáról van szó, mert a kérdése^ előlegeket minisztertanaes kebe­lében határozták el. & miniszter megállapította, hogy a vállalatok szá­mára nyújtott előlegeknek köszönhető, hogy f^anciaorszagban nm\ követke­zett be olyan krizis. mint Amerikában, Angliában és Németországban, ftni a külallamoknak nyújtott előlegeket illeti, az első Jugoszláv kölcsönt és lengyel kölcsönt 1924-ben kulön>törvénny c l hagyták jóvá. £zekoi kiyul ujabban a magyar kormánynak 354 milliót,a jugoszláv kormánynak pedig 250 milliót folyósítottak, A párisi^ piac - mondotta a miniszter -_azért lépett közb^ hogy mentesítse a közópeurópai államok valutáját a német ér az -angol válság káros kiliatásá/tól. Az előlegek ellenében a miniszter megfelelő ellen­értékeket biztosított Franciaország kereskedelme és ipara számára. FLandin ^részletezte ezután az Ausztriában bekövetkezett válságot. Az Angol Bank előlegei - úgymond - nem voltak elegendőek és non tudták megakadályozni a legnagyobb' osztrák bank összeomlását. Lkkor törtként, hogy a külügyminiszter' ísmétl/tejten azzal a kóreleamel fordult a pénzügy­minisztériuiinoz^ hogy támogassa Magyar országot, minthogy ennek az or-" szagnak pénzügyi és valutáris helyzete nyugtalanságra adott okot.Nem személyes polit-kámrol van tv.hát szó, hanem 3riand politikáját követtom. — Nem áll az - mondotta azután a miniszter emelt hangon -,hogy a francia kölcsön bejelentése alkalmával a magyar kóovis .1 őházb n szi­dalmaztak volna Franciaországot. íme - itt v.n a kezcAn a hivatalos cáfolat. - Ugyan,kérem! - vetette közbe ilenaudol szocialista képviselő es legyintett a kezével. Flandin pénzügyminiszter: Csodálom, hogv ön tiltakozik a /m k 2 r » , amiiror megállapítom, hogy Franciaországot nem szidalmazták, /lctszos a jobboldalon./ Az egyedüli kritika, amely a magyar képviselő­házban Franciaországgal szemben elhangzott, egy szocialista képviselőtől származott. /Derültseg./A kérdés politikai részére nem terjeszkedem ki, de annyit jelezhetek, hogy Magyarország a német-osztrák csatlakozás kór-* deSeb..n tökéletesen korrekt magatartást tanúsítót t. /Tetszés./ A miniszter ezután a többi elcl-gg ügyéről nyilatkozott és ki­fejtette a jugoszlavoknak nyújtott előleg indokait, Franciaországnak az az általános politikája - mondotta -, ho«y igyekszik mindenütt fenntartani, ^ahol lehetséges, az aranyalapot. Ha az országot olyan államok vennék körűi, ^melyeknek valutája ingadozó értékű, akkor ál­landó dumoing veszélyének lenne kitéve. Vajion VinceritAuriol - kérdezte a miniszter -hasonló eréllyel tainadna-e a kormányt akkor Is, ha Németországnak nyújtott volna elő­leget, nom pedig a magyar és a jugoszláv koHiányoknak, amelyek iránt a szocialisták nem viseltetnek rokonszenvvel? /ülőnk tetszés a jobboldalén os a közepén, zaj a ^baloldalon./ Az egyes vállalatoknak adott előlegekről szólva a miniszter hangoztatta, hogy gyakran pillanatnyi elhatározásokra,volt szükség ÍS • . fizikai lehetetlenségül ett volna előbb összehívni a pénzügyi bizottságul • A szükséges titoktartás is bajosan lett volna biztosítható bbban az esetben, - / fj^i. foto)

Next

/
Thumbnails
Contents