Napi Hírek, 1931. október/2
1931-10-16 [0261]
r § G e n f, október 16. A népszövetségi tanács ma délelőtti nyilvános ülésén újból tárgyalta az Egyesült Államok meghívásának kérdését és elhatározta, hogy elküldi a megnivó-iratot. Briand a tegnapi tanácskozások alapján Írásbeli javaslatot terjesztett a tanács elé, amely megindokolja a meghívást. Briand után loshisawa japán képviselő szólalt faL aki előre megfogalmazott nyilatkozatában újból kifejezésre juttatta a japán kormánynak azt a felfogását hogy a tanács ezt a kérdést nem döntheti el többségi határozattal. A tanács - mondotta Yoshisawa - elutasította tegnap azt a javaslatát, hogy a kérdést szakértővel vizsgáltassák meg. Ennek következtében elvből kénytelen ellene szavazni annak, hogy Amerikát, amely nem tagja, a népszövetségnek, meghívják. Itt nem bizalmi, hanem elvi kérdésről van szó. A tanács és az amerikai kormány között eszmecsere folyt, amely még mindig a legkielégitőbb módon folytatódik. Ilyen körülmények között nem titkolhatja el csodálkozását afelutt, hogy a tanács elsietett határozatot akar hozni és meg akar hivni tanácsadói joggal"felruházott megfigyelőt a tanácskozásokon való részvételre, jóllehet, ezáltal a népszövetség alapokmánya szempontjából a legsúlyosabb aggodalmakat idézi fel. Végül kijelentette, hogy fenntartja eredeti álláspontját. ü következő szónok lord Read ing volt, aki rámutatott a mandzsúriai viszály nagy jelentőségére. Nem ért egyet Japán képviselőjének azzal az érvelésével, hogy itt csupán csak eljárási kérdésben kell dönteni. A népszövetség létkérdéséről van szó. Joshisawa röviden azt válaszolta, hogy nem térhet el attól a felfogásától, hogy elvi kérdésről van szó, mert Amerika nem tagja a népszövetségnek. Megismételte azt a javaslatát, hogy a kérdést szakértői bizottsaV vizsgálja, meg. Briand hangsúlyozta a tanácsnak azt az egyhangú felfogását, hogy a viszály elintézésében lehetőleg együtt kell működni az Egyesült Államokkal. Már szeptemberben elvben kimondották, hogy ebben a kérdésben együttműködnek az Egyesült Államokkal. Briand végül közölte, hogy elküldi a meghívást az amerikai külügyminisztériumnak'. Japán képviselője újból felszólalt és röviden és határozottan kijelentette, hogy felfogását nem változtathat ja.meg, s álláspontja továbbra is az marad, hogy a tanácsnak nincs jogköre arra, hogy az Egyesült Államok meghívását szótöbbséggel döntse.el. Végül több tanácstag, köztük Mutius követ, Németország képviselője is felszólalt. Befejezésül Briand kijelentette, hogy a háború ' lehetetlen, mert erkölcstelen. Közvetlenül az ülés befejezése után a tanács meghívását táviratilag elküldték Washingtonba./MTI/