Napi Hírek, 1931. október/1
1931-10-14 [0260]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti:llmássy László a képviselőház elnöke a török államférfiak tiszteletére adott villásreggelin elmondott beszédében a magyar országgyűlés képviselőházának nevében tisztelettel és igaz nagyrabecsüléssel üdvözölte a török birodalom reprezentánsait, akik a messze keletről jöttek, abból a világrészből, ahol a magyar nemzet bölcsője ringott. Évszázadokon keresztül sok dicsőséges f őzelem és sok gyászos szenvedés fűzte össze a két •:" nemzetet. mu.lt században a két nemzet barátsága- teljessé vált és a jogért, szabadságért és függetlenségért küzdő magyar nép szabadsághősei a török birodalomban oltalmat, védelmet Is teljes vendégszeretet találtak, amelyért mindmáig palásak vagyunk a török nemzetneS. A világháború alatt együtt harcoltunk, együtt szenvedtünk és ma is közös a sorsunk a munkálkodásban és szenvedésben. A béke utján küzdünk az igazságért és mindazért, amit elveszítettünk. Ezután méltatta Kemál pasa államféráiui működését és történelmi jelentőségét a török nemzet újjáalakításában és a török állam uj fundamentumának a lerakásában.Kemál pasára és a török birodalom boldogulására ürítette poharát. A nagy tetszéssel fogadott beszédet Pékár Gyula tolmácsolta francia nyelven,s mint a külügyi bizottság elnöke üdvözölte a török vendégeket és mélta ta a török és magyar nemzet közötti jóviszonyt, hangoztatva, hogy annak mggerősődéséaeá,éí 'közös munkával és egyetentéssel közelebb juthatunk a nagy célokhoz, amelyek a két nemzet előtt lebegnek. LSmed pasa megköszönte azt a lelkes és ünnepélyes fogadtatást, amelyben részesültek s amely maradandó nyomot hagy valamennyi itt járt török vendégnek a lelkében. Meg van győződve arról, hogy látogatásuk a két nemzet sorsára csak előnyös lehet. Megemlékezett a két nemzet történelmi kapcsolatairól, majd hangoztatta, hogv a modern államnak a_munka a legfőbb fundamentuma. A két nemzetnek a regi testvéri megértesd békés munkálkodás utján kell országuk boldogulását eiőmozditaniok. ö Ezután hódoló szavakkal emlékezett meg nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó egyéniségéről és történelmi érdemeiről a magyar nemzet újjászületése. . körül. A kormányzóra és a magyar nemzet boldogulására ürítette piharat. - A török miniszterelnök beszédét a megjelentek lelkes ellenzéssel fogadták.