Napi Hírek, 1931. október/1

1931-10-14 [0260]

/Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter nyilatkozata. * folytatás./ A fogyasztási és luxusipar^k tehát ugyancsak e közgazdasági törvény­szerűségnek megfelelően fejlődtek ki. Sz volt az a gazoasagi kény szery amelynek hatása alatt jelentős tőkék ruháztattak iie ez iparágakba*. Ha mar most a közönség fogyasztási szokásait hirtelen megváltoztatja, az ez iparágakba beruházott tőke nagyobbik része értékét veszti és ez iparok munkásai munkanélküliekké válnak, ami nagy közgazdasági értékek pusztulását jelentené. Ezt annál inkább kellene sajnálni, mert a mai viszonyok remélhetőleg csak átmenetiek lesznek s a gazdasági viszonyok megj avulása után az ez iparágak által kielégített szükségletek ismét fokozódni fognak, n a tehát ezek az iparágak a mai válság során elpusz­tulnak, vgy a gazdasági viszonyok megj avulásakor ezeket az ipartkat is­mét fel kellene majd epiteni, ami gazoasagi szempontból kettős áldozat­nak, tehát tulaj donképen gazdasági pazarlásnak számitana. Sz iparágak megfelelő sz in vonal on tartása pedig azért is fontos, mert egyrészt el­kerülhetővé tesz i, hogy ép a vagyonosabb osztályok szükségleteik jelen­tős hányadát a külföldről szerezzék be és ezáltal rontsák fizetési mér­legünket, másrészt pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy exportálhassunk és hogy a Magyarországon meglát ogató külföldiek szükségleteiknek egyrészét itt sz^'-c~z*zék be, ami ismét fizetési mérlegünk megj avi tásának egyik je­lentős tényezőjévé válhatik. Ez utóbbi körülményt különösen hangsu­lyozn.*. veretném, mert rendkívüli jelentőséget tulajdonitok és program­mom .gyik fontos pontjának tekintem az idegenforgalom lehető fokozását. - Jel tudom, h«gy a mai világválság ez utóbbi törekvésem­nek nem nagyon kedvez. Nekünk azonban nemcsak a jclen^baj aiyal kell tö­rődnünk, hanem a jövőbe is kell néznünk. A mai világválság is el feg múlni. A múltban is voltak nagy válságok, amelyeknek méretei nem voltak kisebbek a jelenlegi válságénál és azokat is felváltotta egy ujabb emel­kedő gazdasági fejlődés időszaka. Nekünk a finomabb javakat termelő fogyasztási iparokat, valamint a kifejezett luxusiparokat, e remélhetőleg nem tul távoli idő múlva ismét bekövetkező javulás időszakába át kell mentenünk, hogy akkor ezek, mint a magyarországi idegenforgalmat fejlesztő tényezők is ren­delkezés ünkre­álljanak. Miután pedig ehhez közbetlen állami t; mogatás nem nyújtható, miniszteri székemből nem tehetek egyebet, minthogy nyo­matékosan felhivom a vagyonosabb osztályokat: ne korlátozzák indokolat­lanul fogyasztási szokásaikat és ne pusztítsanak el ezzel oly iparága­kat, amelyekre Magyarországnak még szüksége lesz. J G e n f ,október U.Dr.í Sze, Kina képviselője a nép­szövetség tanácsában kijelentette Briandnak, hogy egyetért az Egyesült Álla­moknak a tárgyalásokba való bevonásával. Hirt szerint Joshisaia, Japán képviselője, fentariotta magának a válaszadás jogát, amig kormány ától ujabb instrukciót nem kap. Lehetséges, hogy az ügy ilyenformán késedelmet szenved. /MTI/ . , . . §::NewXork, október 14. Az Associated Press tokiói jelentése.szerint a Kina és Japán • * közötti közvetlen tárgyalások meg­indítása erdekében folytatott megbeszélések nem jártak eredménnyel./MTI/ P § M a d r i d , pktóbef 14./Havas/ A belügyminiszter ki­jelentet e a Havas-iroda képviselője előtt, hogy a miniszterelnök kö­zölte ^ a kamara szocialista és radikális szocialista cso­portját képviselő miniszterekkel, hogy lemond. A belügyminiszter hozzá­tette, hogy a miniszterválság az égési kormányra kiterjed. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents