Napi Hírek, 1931. augusztus/2

1931-08-18 [0257]

/oerédi Jusztinián baranyai 1-Ito atása, folytatás./ A pécsi állami tisztviselők nevében Kelemen József táblai ta­nácselnök köszöntötte a teroegprimáBt, aki válaszában hangoztatta, hogy csak az követelheti a törvények megtartását, aki a törvényeket maga is megtartja, A jogfolytonosságot fenn kell tartani, mert aki ezt meggátolni igyekszik, aki ezt felforgatja, nea tesz mást, mint forra­dalmat idez elő. A pácai egyetemi tanári kar nevében Bozoky Géza dr. rektor mon­dott üdvözlő szavakat, míg a papság tiszteletét Szilvek Lajos dr. nagypré­post tolmácsolta. A hercegprímás válaszában a többi közt ezeket mondta: — Vajha mindaz megtörténhetnék, amit munkámban elemi igyekez­tem. A körülmenyek néha el is gáncsoltak ebben, mégis megnyugtatásul szolgai , hogy lelkiismeretem szerint mindenkor mindent megtettem. Eb­ben a munkámban önzetlen és lelkes támo ;atóm volt a papság, , A ^hercegprímás még tö JŰ küldöttséget fogadott, majd visszavonult lakosztályába. A délután folyamán Virág Ferenc megyéspüspök társaságában a vá­ros nevezetességeit tekintette meg. A hercegprímás kíséretével esti harangszóra érkezett vissza a püspöki székházba, melynek kapujában katonai diszőrség állt őrt. A hercegprímás titkára kíséretében holnap d lelőtt Budapestre tér vissza.AVÍTT./ X * ^Pesterzsébet , augusztus 18. Pesterzsébet város kép­viselőtestülete kecden délután dr. Cinkán Béla polgármester elnöklésével közgyűlést 'tar tott, amelyen előterjesztették a takarékossági bizottság javaslatát # ' A javaslat szerint az adóügyi és^özüzemi tanácsnoki állást megszüntetik és fokozatosan megszüntetnek hat aljegvzői és egy ügyészi állást. További megíaitakjritásókkal elérik azt, hogy" az 1932, költ­ségvetési évben a személyi kiadások, bár több állást szerveztek meg, 72.000 pengővel csökkennek, a dologi kiadásoknál pedig a megtakaríts előreláthatólag 114.000 pengő lesz./MTl/ /H/ § V a r a ő la;\ugusztus 18. /Havas/ Miklós román herceg holnap Varsóba érkezik. A herceg, aki a román hadsereg főfelügyelője, főleg azért utazik Lengyelországba, hogy kapcsolatot létesítsen a román és a lengyel aviatikusok között. A látogatást lengyel körök a lengyel-román barátság ujabb megnyilvánulásának tekintik./MTl/ /H/ § B e r n , augusztus 18. /Havas/ A szövetségi tanáca felhatal­mazta a politikai osztály főnökét, hogy írja alá a? ' :, Magyar­ország; Franciaország, Anglia és Olaszország között létesített megálla­podást. Ez a megállapodás a Svájcban elhelyezendő agráralapok tárgyában létesült./MTl/ i_

Next

/
Thumbnails
Contents