Napi Hírek, 1931. augusztus/2

1931-08-21 [0257]

§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: Gróf Karolyi Gyula de­zignál t miniszterelnök ma folytatja tájékoztató megbeszélé-eit az egyes polit tusokkal, így .a délelőtt folyamán felkeresik őt Mayer János lemondott földmivelésügyi miniszter, Ivády Béla r és gróf Apponyi Albert, majd .Károlyi Gyula/ keresi fel Teleszky Jánost. Ezenkívül meg néhány egységesparti és kereszténypárt! képviselőt fogad a nap folyamán a d e z ignál t miniszt ere lnök• £q § K 5 s z e g, augusztus 21 .Tegnap délután nagy vihar vonult el Kőszeg felett. Délután három órakor sürii lelhők sötétítették el a vá­rost, amelynek olyan felhozzak adásban volt része, amilyenre még a leg­öregebb lakosok sem emlékeznek. Tizenöt-busz dekagramm ^jégdarabok estek mégpedig olyan aüraen, hogy az utcai kanálisokat is eltorlaszolták. Nem laradt kőszegen ép ház ? mert a jégeső ninden házban ki&ehb-* &***-p£> nagyobb kárt okozoct. Az észak ieló néző házak ablakait mind ( betörte,, a házak cseréo-és eternittetőit megbontotta, a széoen beíásito t utcák fáinak ágait, "lombjaikkal együtt letörte. A megbontott háztetőkön ke­resztül a viz befolyt a padlásokra, azokon keresztül pedig a lakasok­ba./ Jézus Szive templom palafedelét teljesen levitte a nagy vihar. A városban okozott karma még felbec-. ülhetetlen. . Kőszeg szőlő-^ás gyümölcstermő vidék-levén, a varos lakossága az '.dén bő gyuikalcs- ós szőlőszüretet remélt, A nagy vihar a Kálvária* alatt és a Iirályvölgyben a gyümölcsöt ós a szőlőt teljesen tönkretette. A szőlők alól még a földet is elhordta a nagy vihar. A koldusbotra, ju­tott emberek iránt általános a részvét a varosban. Az ember k, külö­nösen a gyermekek, véres fejjel siettek tető alá. A mentőknek és az or- ' vosoknak 13 sok dolga akadt, A majorságot a vihar teljesen elpusztította. MTI .A §:: Paris augusztus 21. A Chicago Tribüné értesülése szerint a Parisban folytatott orosz-francia tárgyalások kedvezzen" haladnak §lőre. Parisban a két ország olyan szerződést fog alárni, amelyben roszország és Franciaország kölcsönösen kötelezi magát a háborúról való lemondásraji szerződést ki fogja egészáteni az a paktum, amelyet Oroszország rövidesen köt Lengyelországgal .A lengyel­jéig szerződés megkötésére' irányuló tárgyalások már folynak Vars-Ban. _ Srác. augusztus 21. /Bécsi Távira, ti Iroda/, Ke le ts tájé r­ország felett csütörtökön hatalmas vihar ? vonult el. i» vihar külö­nösen a Friedberg közelében fekvő Schaeffern helyiségben okozott nagy­arányú pusztításokat. Scha^ffernben tyuktojásnagyságu jég esett,arsely a mezőket 4-5 centiméteres jégkéreggel bontotta el. A jégeső amelyet hatalmas orkán követett, súlyos károkat okozott a vetósekoeau és sok házat erősen megrongált•/l!Tr/—'

Next

/
Thumbnails
Contents