Napi Hírek, 1931. július/2

1931-07-20 [0255]

T ,, , . § .? á r i,? ,Július 20.'Magyar Távirati Iroda./ A leszerelés re vonatkozó francia eralekaratot kedaeii'est e hozzák ny ilfrán: sságra. T § P ári s , július 20./Magyar Távirati Iroda./ A szenátus kebeieb 1 alakított parlamenti főbiroság Lebrun szenátusi elnök elnöklete alatt ma délután tartotta-meg harmadik ülését. A tárgyalás iránt igen már­sákeUE volt az ér de Idődé sr Penancier szenátor a vizsgálat kiegészítésére kikU.lcl.ott bizottság elnöke részletesen ismertette a vizsgádat megállaoitásaira vonatkozó bizottsági jelentést. Scherálin főügyész mondottá el ezután vád­beszédet, amelyben Perét szén/tor ellen-hivatali hatalommal való visszaélés bűncselekménye, René Besnard, G-'aston Vidal és Albert Favre ellen pedig bűnrészessé g címén emelt vádat. A vádirat szerint Perét 1926-ban mint pénzügyminiszter, 1930-ban pedig mint igazságügyminiszter kedvezményezés elleneben hozott döntést egy fél javára, ezenkívül rs^zt vett egy olyan Sfott igazgatótanácsában, amely előzőleg hivatali felügyelete alatt . , A bíróság összesen 17 tanút idézett be, köztük elsősorban Oustric bankárt. , „ , 5i?őnek Perét szeniort hallgatták ki, aki védekzeásében előadta, hogy a mik Viscoza részvények bevezetése ' f : körül nem^történt semmiféle szabálytalanság, imnálkevésbé állitható. hogy kea vezmenyezes elleneben hozta meg döntését, mert Oustricot ebben az iaőben nem is ismerte. ;< '• '• • • . . A. külügyminisztérium és a kereskedelmi minisztérium kedvező szakvéle­ményt adott és a pénzügyminisztérium ré széről emelt fent art ásolaiak minsaenben elégett tettel:. Morét akkori pénzügyminisztériumi osztályfőnök s ant en pénzügyi szempontból ellenezte a bevezetést, ő azonban köteles volt szem előtt tartani azt az érdeket, is, hogy a francia és olasz ipar között előmozdítsa a kapcsolatot. Azonban oéazügyi szempontból is kellő biztosítékot nyújtott az a kikötés, hogy az olasz vállalatok kötelezték arra, hogy a Franciaországban szerzett tőkéket Franciaországban való vásárlásokra hasnál ja fel. A romai kereskedelmi attasének kedvezőtlen jelentése nem került szeme ele. Legfeljebb annyiban hibáztam, - mondfa a szenátor - hogy tul gyorsan hoztam meg a döntést és hogy akkor irtain alá a bevezetésre vonatkozó engedélyt, amikor már lemondottam a miniszterségről. T, . . . §.P á rí s , július 20. /Magyar Távirati Iroda./ A biró­fnf?A3 1T $ et *f fc 1 az ^eletet León Daudet írónak Bajot söffőr ellen in­ttitcettágalmaasi perében. .Bajot egy hirlapiró előtt nyilatkozva tette még a Daudet által inkriminált kijelentéseket. A birós.g elvetette a panaszt, ment bebizonyítcfc teák látta. Bajot jóhiszeműségét.

Next

/
Thumbnails
Contents