Napi Hírek, 1931. június/1
1931-06-06 [0252]
Jelentik- KBwftlJíuí l &s e l * \ 6 » /9^t Eadio/Hivatalosan UHTllíiiJBY Ül Ti- ^F^ 0 ? 3 ^^ kereskedelmi szerződés megkötésere íranjulé^tárgyalaspk.beleiezlse után hasonló célú tárgyalátok indulubW' mania 83 A uszt 4a főzött is. A két ország korróni di^Uclai . . . megbeszéléseket folytat e tárgyalások" mddozafairdl. Az Ausztria és Románia közötti eddigi kereskedelmi megállapodás érvényét három hdnappal meg-fogják hossuEit^7]m]^/a^^i :: München, június 6. /Wolf f/ A müncheni * amelyben most tartják az évenként szokásos nagy mükiállitást^a réggel 3*óra 25 perckor kigyulladt. L tüz olyan gyorsan terjedt, hogy rövid időn belül az egész épület lángokban állt. Négy óra 25 perckor, tehát egy érával a tüz kitörése után ar/ _ « már teljesen leégett, már csaK a vasváz állt, de egyes helyeken ez is összeomlott. A tűzoltóság munkája csupán arra szorítkozott, hogy a környező épületeket védje. Az erős déli szól többszáz méter távolságra hordja a szikrákat. A kora reggeli órák ellenére óriási embertömeg állja körül az égő épületet. A tüz keletkezésének okár ól még semmit sem tudnak, úgyszintén az elpusztult képek értéket sem lehet e pillanatban felbecsülni. /MTI/ :: München, június 6. /Wolff/ A./i*. . • ,' amelyet 18531854.-ben-ipr.ri kiállítások számára építettek, tisztára üvegből ós vasból állott. 1888. óta itt tartották a müncheni műveszegyesületek évenkénti nemzetközi mükiállitásaikat. amelyek x. " .-.J!.;." valamennyi kulturnemzet legújabb műalkotásait mutatták be ós amelyek világhírre tettek szert. A világháború.£s .az inflációs idők következtében beállott rövid megszakítás ' után ismét at • - i rendezték a világhírű müncheni mükiállitásokat. Alig két órával a tüz észrevétele után a /már csak füstölgő romhalmaz. A tűzoltóság 2.2 vizsugárral küzd a tüz~ellen, amely az épület belsejében még teljes erővel dühöng. Rövid időközökben lezuhanó vasreszek kényszerítik a tűzoltókat, hogy a legnagyobb óvatossággal dolgozzanak. ... i Beomlás veszélye miatt a tüzoltóosztagokat minduntalan vissza kell vonni. A tűznél megjelent Poldenberger dr. * kultuszminiszter ís.^A tüz keletkezésének okát meg mindig teljes homály borítja. Az állandó tüzorség egyik tagja vette észre szokásos körútja alkalmával a tűzet, amely feltűnő módon az északi szárny felső peremén keletkezett. A tüz olyan gyorsasággal terjedt, hogy a tisztviselőnek arra sem'volt ideje, hogy az épületben legő telefonon alamirozza a tűzoltóságot. /Folyt, köv./