Napi Hírek, 1931. május/2

1931-05-16 [0251]

Befejezésül Grandi kiemelte a vámfegyverszünetre vonatkozó egyezmény hatálybaléptetésének fontosságát. Ezt az egyezményt annak idején az államok általánosságban helyeselték, de ennek ellenére eddig még nem-hajtották végre. Az olasz kormány reméli, hogy a válság nyomása alatt most már hamarosan valamennyi állam megadja hozzájárulását. Francois Poncéi francia delegátus részletesen ismertette a válság megoldására irányuló francia emlékiratot, Azokkal szemben, akik a Népszövetség eddigi erőfeszítéseinek sikertelenségére hivatkoznak, hangoztatta, hogy a mostani gazdasági válság hihetetlen nagyarányú es ez már magában, véve is éfthetővá teszi, hogy az orvoslás módozatait nem könnyű megtalálni, Nehézséget okozott az is, hogy a helyzet sokkal bonyo­lultabb és az egyes államok viszonyai sokkal inkább eltérnek egymástól, semhogy minden államra egyformán ráhúzható egységes eljárást követhetné­nek. Csüggedés és kishitűség helyett kettőzött erővel Mell folytatni ara erőfeszítéseket, A mai tarthatatlan állapotoknak feltétlenül véget kell vetni és mindegyik állam a saját érdekét szolgálja akkor, amikor az együvétartozás szellemében szoros iparkodással iparkodik előmozdítani a helyzet orvoslását, A francia emlékirat - mondotta Poncét - konkrét javaslatokat tartalmaz. A tervezet nem biztosit megoldást mindazokra a problémákra, amelyek a mai gazdasági válsággal kapcsolatban felmerüljenek, bizonyos azonban, hogy komoly alapja lehet a további megbeszéléseknek és olyan hatáorizatok meghozatüát segitheti eLő, amelyek sok tekintetűén közvetlen eredményekkel járnak. Az emlékirat ismertetésével kapcsolatban Franoois Poncét ki­emelte, hogy az agrárállamok válságának leküzdése terén az Európa-bizott­ság eddigi tárgyalásai eredményeseknek bizonyultak ós beigazolták a köva­tett eljárás helyességét. Hangoztatta, hogy az ágrárállamok támogatásával az ipari államok nem hoznak hiábavaló cildozatot, mert megfelelő ellenérté­ket találhatnak az agráráallamok vásárlóképességének emelkedésében, ±K Ez is bizonyltja, hogy a gazdasági válság minden része mennyire összefügg egymással és hogy igazán üdvös megoldás csupán azoktól a módszerektől varható, amelyek az európai népek együttes erőfeszítésén épülnek fel. T § G e n f , május 16. /Magyar 'Távirati Iroda/ Az osztrák kölcsönt garantáló államok bizottsága - mint a bizottság ma este kiadott hivatalos közleménye jelenti - áz osztrák kormány képviselőinek bevonásá­val megvitatta azt a javaslatot, hogy Ausztria kincstári jegyeket fcoesát­hasson ki a Creditanstalt talpraálláitásával kapcsolatban. A bizottság az osztrák kormány felvilágosításainak meghallgatása után igen kedvezően fogadta a javaslatot, A bizottság egyik képviselője v.ajarnap az osztrák delegációval együtt Baselbe utazik, ahol megbeszéli a tervezet feltételeit a nemzetközi Fizetések Bankjával. A bizottság hétfőn hozza meg végleges döntését,

Next

/
Thumbnails
Contents