Napi Hírek, 1931. május/1

1931-05-09 [0250]

G §Belgrád, május 9. /Magyar Távirati Iroda/ A szerem­ségi horvátok ellen folyó politikai bUnpör mai tárgyalásán Ruskan Ivan kereskedősegédet hallgatták ki, akit azzal vádolnak, hogy mult * év július havában Magyarországon Itomitroviostól és Szeletkovicstól robbanó" anyagokat, gyutacsot, revolvert és egyéb anyagokat vett át, A vád szerint Éuskánnak robbanóanyagot kellett volna átvennie Tilmanntól is elreités céljából, Ruskán kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Ismerte a jelenleg kül­földön tartózkodj Domitrovics Ignácot, akit utoljára 1929-ben látott. Kereste őt Magyarországon,de tőle semmiféle robbanó anyagot nem vett át, A vizsgálat alatt Zágrábban kihallgatott tanuk azt állították, hogy Rudkán találkozott Tilmannal Valpovón és tóle robbanóanyagot vett át,amit a város parkjában rejtett el. Ruskán tagadta a vádat. Az elnök ekkor egy csomagot mutatott fel^amelyet állítólag a valpovoi"parkban találtak. A csomagbanrohbanőa-nyag t gyújtózsinór és gyutacs,, i- <>-i tizennégy darab pasit volt a cso­magban, 1 ' Ruskán kihallgatásával a vádlottak kihallgatása véget ért, A hétfői tárgyaláson megkezdődik a tanuk kihallgatása, i— „ **** § D el) I e cen, május 9. Hajdúböszörményben Biró Imre a mult ev április 15.-én éjszaka rátört Bujdosó Bálintnéra, akitől pénzt követelt, AZ asszony megtagadta Biro kérésének teljesítését, mire az ütlegelni kezdte, majd borzalmas kegyetlenséggel megfojtotta és össze­taposta. A zajra felébredt Bu^jdosoné tizennégyéves unokája, aki kiáltoz­ni kezdett. A gyilkos őt is leütötte. Reggel a gyermek eszmélet­re tért, elvánszorgott a rendőrségre, ahol följelentette Biro Imrét. A csizmadiasegédet azonnal elfogták. A rendőrség előtt be­ismerő vallomás t tett, a fogházban azonban őrültséget szimulált. Ügyében mar háromszor napolták el a fő tárgyalást, mig végül a budapesti és a deb­receni elmeorvosszakértők megállapították, hogy teljesen épelméjű. Ma tárgyalta ügyét a debreceni törvényszék. Biro Imre ma is­mét elmebajt szimulált m és nagyon zavaros válaszokat adott az elnök kér­déseire. A tanúkihallgatások és a perbeszédek elhangzása után az elnök felszólította Birét, hogy vallja be bűnét és könnyitsen lelkiisme­retén. A gyilkos csizmadiasegéd erre a legnyugodtaoban és teljesen rész­letesen elmondotta a gyilkosság lefolyását. Ei je lentette , hogy csak azért szimulálta az elmebajt, mert nem akarta, hog/ felakasszák. A torvényszék ezután kihirdette" Ítéletét s Biró Imrét szán­dékos emberölés és rablás kísérletének büntette miatt életfogytiglani fegyházra itélte. Biró Imre felebbezett a szerinte enyhe itélet ellen, mert - mint mondotta - mégis csali jóbban szeretné, ha felakasztanák. /MTI./ § Razsovich Jozsefné Semsey Mariska, aki aM.Kir. Operaház­nakvolt kiváló mezzoszopránénekesnője, súlyos beteg. Ha beszállították a II.számú női klinikára. /ívITI. /

Next

/
Thumbnails
Contents