Napi Hírek, 1931. május/1
1931-05-08 [0250]
/r/ Bérli n,május 8, Az esküdtbíróság ma kezdte tárgyalni annak a három nemzeti szocialistának a bűnperét, akiket azzal vádolnak, hogy^az, egyik tánchelyiségben megtámadták az ottlévő kommunista sportolókat; ós e táma-ás során három kommunistát lőfegyverrel megsebesítettek, A vádlottak védője indítványozta, hogy ez ügyben Hitler Adolfot is hallgassa ki -z asküdtbiróság tanuként, A biróság a mai tárgyalásra különös rendszabályokat léptetett életté. Már a kora reggeli órákban a kíváncsiak százai gyülekeztek a biróság i épület főbejárata előtt, ahol nagy rendőri készültség tartotta fenn a rendet. Hitlernek sikerült majdnem észrevétlenül bejutni a birósági épületbe, ahol.az esküdtszéki tárgyalóterem egyik mellékszobájában várta meg, amig a biróság tanuként kihallgatja. A tárgyalás megkezdése előtt a biróság elnöke figyelmeztette a közönséget, hogy tartózkodjék mindennemű demonstrációtól. Mihelyt Hitler a terembe lépett, a vádlottak felugrottak .helyeikről és pártvezérüket "Aljen"-kiáltások között fasiszta módon üdvözölték. Hitler az üdvözlést fejbólintással köszönte meg, A biróság elnöke, akit a jelenet nagyon felingerelt^ öklével az asztalra csapott ós : megismételte figyelmeztetését. Hzután a biróság első tanuként Hitlei Adolfot hallgatta ki, aki azolra az állításokra, hogy a 33.rohamcsapat, amelyhez a vádlottak tartoznak, úgynevezett mozgóparancsnokság volt,hogy továbbá az c cselekmény* amely a vád tárgya ; m .. előre megfontolt lett volna azzal a'célzottat, hogy valakit megöljenek, hogy végül ez a terv neki is tudomására jutott és ő azt jóváhagyta volna„ a következőket . ftenda+tot. Kizártnak tartom, hogy Berlinben valamelyik rohamosapatot ilyen feladattal bízzanak meg, vagy valamely rohamcsapat magának ilyen feladatot tűzzön ki. A nemzeti szocialista párt egyáltalában nem ismer mozgéparanesnokságo t. - Én a legjobb meggyőződésben a megkezdett törvényes uton haladok. Természetesen van a pártnak olyan árnyalata is, amely ezt a törvényes utat. a gyengeség jelének tartja, Ehez az árnyalathoz tartozó emberek az én működésemet károsnak tartják. Ki is váltak közülünk és önálló szervezeteket alakítottak, amelyek azonbam a nemzet sorsának intézése szempontjából teljesen jelentéktelenek. Pártunkban' ' • ' az Q.pof(i*cso, hogy a más véleményen lévőket ne bántsuk. Ha valaki e: i - f'>'a»a ellen vét, akkor a vezetőket vagy. az áLparancsnokokat, vagy az illető legénységi egyéneket is felelősségre vonjuk. Természetesen előállhat olyan kényszerhelyzet, amikor valamelyik emberünk, aki au űzött vad szerepére van kárhoztatva, a támadás és az'önvédelem közti határvonalat átlépi. Majdnem minden este megtörténik, hogy vörös gyilkosok leselkednek a mi embereinkre. Ilyen esetben természetesen megtörténik, hogy akár elkeseredettség, akár halálfélelem miatt embereink ezt a határt egyszer-másszor átlépik. De ha meg is történik, nem a párt akarStáüóí, de még osak nem is <>z7egyeu v. ' akaratából történik, IJŰLttó' Elnök: Vanre tudomása arról, hogy egy olyan támadási terv, mint a vád tárgya, fennállott?' , , Hitler: Bem tudom, de kizártnak tartom. /Vége következik./