Napi Hírek, 1931. április/2

1931-04-29 [0249]

T §Brüsszel. április 29,/Havas/ i képviselőház ma a honvédelemre vonatkozó rendkívüli hiteleket tárgyalta, Broqueville honvé­delmi miniszter a költségvetéshez szólva mindenekelőtt felvetette a kér­dést; vaijon csakugyan azoknak a kis nemzeteknek kell-e elsősorban-leszerel niök,ameiyek sohasem tápláltak háborús szándékokat és amelyeket hatalmas szomszédok vesznek körül? Belgium mindig a békét áhitotta, ennek^ellbné— re állandó harctere volt Európának és ellenséges hadak törtek be ismétel­ten haiárain. Az országnak jogában áll, hogy igyekezzék ezt az eshetősé­get elháritani a Jövőben. Ha az ország leszerelne akkor minden téren a támadás veszélyének tenné ki magát. A miniszter kifejtette, hogy a javal­latba, hozott védelmi rendszert az 1914.évi események tanulságai alapján dolgozták ki. A javaslat ellenzői a népszövetségre hivatkoznak, A nepszö.­vetség azonban nem elég gyors a cselekvésben és nem rendelkezik ^olyan ha>­talommal,amellyel kikényszerithetné,. határozatainak végrehajtását. Első-­sorban - mondotta - magunkájr kell számi tanunk nem pedig a szerződésekre., A miniszter utalt arra, hogy"" a Franciaország keleti'határain épített erődök lehetetlenné teszik a támadást ebben az irányban-. Ennek természet ' szerű következménye, hogy Belgiumnak méginkább tartania kell a támadástólá Akik ennek ellenkezőiét mondják azok vagy tudatlanok vagy pedig hazudnak,, /Elénk tiltakozás a flamandok és szocialisták padjain./ A miniszter a leg­ut-ebbi szocialista nagygyűlésen elhangzott észreve telekkel vitatkozva ki­jelentette, hogy Belgiumot 1914-ben akkor ás támadás érte volnaiha nem lettek-volna erődjei. Amit Vandervelde az erődök céltalanságáról mondott » az^ar,ra mutat, hogy nem akarja figyelembe venni a világháború tanulságait e /Prágai külügyi bizottság, Zadina,folytatás/ Ennek a kiterjesztésnek ezenkivuk kedvezőtlen hatása vo&na a nyugati államok felé irányuló csehszlovák átmeneti forgalomra is. Zadma képviselő aaután a következő kijelentést tette: - A mezőgazdasági köröknek a magyar szerződéssel szemben elfoglalt álláspontja nem negativ, de ezek a körök azt kivánják, hogy végleges szerződést valamennyi csehszlovák agrártörvény épsógbsntaaíása alapján kössenek. Luschka / német keresztényszocialista/ képviselő kifej­tette, hogy Németország és Ausztria eljárását nem kellene éloeen bírálni, mert az csak szuverenitásuk kifejeződése, A vámunióterv ellen Csehszlovákiában nemzeti önvédelemből folytatják az egész küzdelmet. Pártja # ennélfogva nem akarja, hogy ezt a gazdasági konstrukciót merev elutasításban részesitsék. Az a megggőződese, hogy Csehszlovákia számára előnyös volna egy ilyen középeurópai konstrukcióban résztvenni. Pártja a vámuniót Járható utnsk tartja az európai gazdasági élet ujászületése felé és sajnália, hogy a kormány elutasító magatartást tanusit. Az utolsó szónok Macek /csehszlovák szo«iáldemokrata/ képviselő volt, aki ajánlotta, hogy Csehszlovákia haladéktalanul fogjon bozzá az autonóm vámtarifa reformja utján a vámtételek leszállításához. Ezután dr. Benes külügyminiszter válaszolt s vita folyamán felvetett kérdésekre és javaslatokra, amivel a vita véget ért./MTI/ _____

Next

/
Thumbnails
Contents