Napi Hírek, 1931. április/2

1931-04-20 [0249]

-o-j Háma , április 20. /stefani/ Milanói jelen­tés szerint az ottani Scala-szinházban nagy tömeg előtt, a hatóságok jelenlétében Giurati fasiszta párttitkár nagyhatású beszédet mondott. Megemlékezett a milanói fasiszták érdemeiről, maid megjegyezte, hogy a Duce ma hatalmának kilencedik évében egészségesebb, frissebb és körül­tekintőbb, mint az első napon. Giurati azután kiemelto a Duce nagysze­rű éleslátását, amellyel a mult év novemberében végrehajtotta az ad­minisztráció egyszerüsitését, a fizetések és a kis Kereskedelmi árak csökkentését és ezzel olyan viszonyokat teremtett, amelyek segítségével Olaszország a gazdasági válsággal szemben ellenállást tudott kifejteni. Kiemelte, hogy a fasizmus nem államcsíny, hanem forrada­lom. Egyes országokban a fasizmus külön tanulmány tárgya, és a leg­több országban hasonló mozgalmak és pártok alakulnak a tagok százmil­lióinak szamával. Olaszország kormányrendszore az egyedüli, amely számára virágzást es nagyságot biztosíthat. A fasiszta párt nem olyan,mint más partok, hanem teljesen rugalmas szervezet, amely nagyszerűen tud alkalmazkodni a fejlődés menetének szükségszerűségeihez és amely min­tául szolgálhat mindazoknak, akik magukévateszik majd a fasiszta for­radalom alapelveit. Giurati beszélt ezután a párt kereteiről és bejelentette, hogy 56738 tagjelent kezest elutasítottak, 34,022-t pedig függőben tar­tottak. A pártvezetőséghez a jövő évre a felvételi kérelmek tízezrei érkeztek maris. Azután a párt ifjúsági szervezetével kapcsolatban töb­bek között bejelentette, hogy egy éven belül az ifjúsági szervezet va­lamennyi .négyszázezer tagját gyors közlekedési eszközzel figiák ellát­ni, úgymint biciklikkel, motokerékpárokkal és teherautókkal, továbbá, hogy az iiju fasisztákhak részt kell,venniök a vitákban, hcgv megszok­jak a szónoki emelvény retorikáját. > Az egész világon a parlamentarizmus válsága mutatkozik és a hires néphatalom halhatatlan elveinek tengelye mindenütt hanyatló­ban van, úgyhogy a legtöbb országban már t el is vetették. A mi testületi szellemünket különösen azok az országok irigylik, amelyek az osztály­harcok következtében a munkanapok millióit es a termelés értékének milliárdjait vesztik el. Ennek a szellemnek köszönhetjük, hogy a más népeknél végbemenő politikai események és változások semmiféle vissz­hangot nem keltenek Olaszországban, mert nekünk nincs mit tanulnunk belőlük sem a forradalonij sem a kormányrendszer terén. Ha valahol a demokrata párt uralomra jut, vagy ha valamely szomszéd államban el­törlik vagy megváltoztatják az alkotmányt, ellenségeink lelkében fel­éled a remény, hogy hátha ez hatással lesz Olaszországra. Csakhogy Olaszország immúnis az ilyen kísértésekkel szemben, mert megvan a ve­zére, akit mindenki irigyel tőle és megvan atyáinak ősi hite. Ezzel kapcsolatban Giurati kiemeli, hogy a fasizmus nem várt 1929-ig a vallásosság eszméjének propagálásával, Mussolini a Marcia su Koma-t megelőző kamarai ülésen nyíltan hangoztatta vallásos gondolkodását és a szabadkőmivesség elitélését. Giuratit beszéde végén lelkesen megéljenezték. /MTI/ i 4 § H^e ls i n k i, ápr.20. / Magyar Távirati Iroda / Az összes finn­országi finn és svédnyelvü lapok valamint a többi Balti ország ngy po­litikai lapjai közlik Bethlen István gróf miniszterelnök életrajzát fény­képével együtt és több hasábos^cikkekben meleg rokonérzéssel méltányol­ják tiz éves működésének eredményeit. /

Next

/
Thumbnails
Contents