Napi Hírek, 1931. április/2

1931-04-18 [0249]

Áz államon kivüli adóztatással kapcsolatban megj egyzi, hogy az a tervezet, amely egy ankét elé'került, nem a kormány javaslata és azzal szemben meg nan foglalt állást. Itt meg hosszas megbeszélésekre lesz szükség, mielőtt ez törvényjavaslattá válik. Reméli, hogy nemcsak azok,, akik résztvettek a vitában, hanem sokkal szélesebb körök is, a saj­tó utján es m á s megfelelő módon fogn-k foglalkozni ezzel a kérdéssel ós ki fog alakulni egy igazán keresztülvihető racionális tervezet.'" .1 * > Ragaszkodik azonb an ahhoz, hogy megszűnjék köz terheknek a külöribböző tárcák részéről a polgárokra, való átháritása. Ez csak a bel­ügyminiszter és a pénzügyminiszter hozz ajánlásával történhetik, mert lehetetlen r. közéégi háztartást rendben tartani akkor, ha. - teherviselési képesség ismerete nélkül rónak ki terheket az egyes községek re .Ahhoz is ragaszkodik, hogy ne évközben történjék az ilyen terhek megállásit ása, hanem tervszeruleg, vagyis a költségvetés összeállítását megelőzőleg. Az egyházi jellegű terhek megfelelő megoldását pedig az illető felekezetekkel egyetértésben kell szabályozni, A pénzügyminiszter felszólalása után a bizottság a pénz­ügyi tárca költségvetését általán ságban elfogadta. 9 A részletes tárgyalás során Hegedűs Kálmán kéri . hogy a kisgazdák rövídlejarat u hitelét, amely a jövő hónapban lejár es a sertés­exporthitelt hosszabbítsák meg, Wekerle Sándor pénzügyminiszter kijelenti, hogy a rövidlejá­ratú váltohi tel eket terminusra vissza kell fizetni, ezt a kérdést nem le­bet igy általánosságban rendezni, de godnoskodni kivan arról, hogy zöld­hitel alakjában áll£j amak rendelkezésre rö vidle járat u hi tel ek a gazdák részére. A terminus megváltéztatása tekintetében sem tehet általános ren­delkezést. Mindenki tudta, hegy fizetnie kell, sokan csak azért nem fi­zettek, mert hallották, hogy itt valami rendezés vagy leszállítás történik. Ezt a kérdést a 1 eghumanusábban kivan ja el intézői ott, ahol lehetetlenülés van a fizetésben, de ott, ahol izgatás folytán renitenciát látnak, nem ad­hatnak engedményeket. Kállay Tibor oly intézkedést kér, hogy a kiosztott földek kataszteri tiszta- jövedelmének leszáLlitása folytán a redukált összeget kelljen befizetni. . .Wekerle Sándor kijelenti, hogy a k taszterek felülvizsgálá­sa, illetve kiigazítása általánosságban már megtört ónt, de ha egyes esetek­ben meg nem történt volna meg, a kellő adatok beterjesztése után intéződ­ni fog, Kállay Tibor ezután a pénzügyi fogalmazói kar és az . ^ %. adóhivatali al kai mazottak érdekében szólalt fel. Kérte továbbá, ho°y r. vagyonadó szempontjából a földbirtok• értékcsökkenéséuek tekintetbevételé­re a kivetéseknél utasitást adjanak ki. A pénzigymini szter kijelenti, hegy maga is csak a legnagyobb elismeréssel szolhat a fogalmazói karról. A rendkivüli munkadijakra tava^, felvett összegnek felére való csökkentését nen tekinti végleges redukció­nak. Szükségesnek tartja, hogy a fogalmazói kar a vele szemben táraasztot t fokozottabb követelményeknek és a fokozott képesítésnek megfelelően foko­zottabb javadalmazásban részesüljön. /Eolvt. köv./

Next

/
Thumbnails
Contents