Napi Hírek, 1931. április/1

1931-04-13 [0248]

r D tts seldorf, 13.April k Kürten-pör folytatása./ Kürtén Düsseldorfban ismeretséget kötött két háztartási alkalmazottal, k tömeggyilkos állandóan bántalmazta és fojtogatta ezt a két leányt, k két leány feljelentést is tett ellene, de a biroság felmentette. Kürtén ezután vallomásában rátért- azokra a támadásokra, melyeket 1925- es 1929 között követett el. Azt állit ja, hogy e támadásoknál mindig megelégedett avval, hogy áldozatainak félelmét lássa, mert ez örömet szerzett neki. , T ,. L A , tö ^ e 8*gyilk?? első gyilkossági kisérletét 1929. február 3-án követte el Kuhnne ellen, akit egy e célra magával vitt ollóval többször meg­szúrt. Az elnöknek arra a kérdésére, vájjon az volt-e a szándéka, hogy megöljön valakit, araikor Kühnnével találkozott, Kürtén előbb nem adott fele­letet, majd hosszabb hallgatás fctán bevallotta a gyilkossági szándékot. Ezután Ohligser Róza esete kerül sorra, ak:*t Kürtén lakásától mintegy 10 percnyi távolságnyira szólitott meg. Kürtén ollójával leszúrta a # leányt, maid elment éa megnézte egy mozgóképszínház előadását, de később visszatért bűncselekményének színhelyére egy üveg petróleummal felszerelve. A petróleumos üveget Kürtén a holttest melle tette. Másnap reggel, 1/2 7 óra tájban, ismét elment arra a helyre, ahol a hullát hagyta es a halott ruháit petróleummal leöntött a es meggyújtotta. Kürtén február 13-án találkozott össze Scheeri hadirokkanttal, aki ittas állapdtban volt es m m ".belekötött Kürtenbe. Kürtén leütötte a rokkantat és ugyanolyan módon ölte,meg, mint a kis Ohligser Rózát. 1929.augusztus l-jén Kürtén megismerkedett Düsseldorf úgyne­vezett állatkerti negyedében Hahn Mária háztartási alkalmazottal, akivel kirándulást beszélt meg a Neander-vöégybe . Kürtén a cselédleányt kirándulás­ról visszatérve Paoendelle közelében ollójával ).eszurta. A gyilkosságot kö­vető napon visszatért merényletének színhelyére, ahol hosszabb időt töltött, majd az éjszaka folyamán elföldelte « hullát. A bir-^óság elnöke ezután szóvátette aztkat a leveledet, amelyeket Kürtén a rendőrséghez és különböző diisseldoríi napilapokhoz intézett. Az elnök fejtegetése után az a három gyilkossági ksérlet került sorra amelyet Kürtén augusztus 21-én követett ól. A tpmeggyilkosnak ekkor nem állt rendelkezésére ollója, és ezért egy kis élés pengéjű kést aásárolt, amellyel Kornblumot, Mantelnet és Goldhauson Inget súlyosan megsebesítette. Néhány nappal később, augusztus 24-ón követte el Kürtén kettős gyilkosságát Lenzen Lujzán ós Kanaher Gertrudon, akikaék nyakát Busseldorf közelében elvágta. Kürtén már a köve kező napon ismét gyilkossági kísérletet köeetettel Schtylte Gertrúd ellen, akinek társaságában a neussi bucsu után sétát tett Oberkasselbe. Az oberkasseli mezőn megtámadta Schulte Grtrudrfc, akit súlyosan megsebesített. Sczeptember harmincadikán • Reuter Idával ismerkedett meg Kú_rton a düesseldorfi pályaudvar várócsarnokában. Kürtén sétálni ment a lánnyal a közeli jegenyésbe ós a visszafelé ve^aető uton kalapácsával, leütötte és megölte kisérőnőjét. A meggyilkolt leány hulláját a Rajnába akarta dobni, de tervét nem vihette k®resztül,mert egy rendőr közeledett és Kürtén menekülni volt kénytelen. ÍA, Bőrriar Erzsébet október tizenkeadikén az utcán szólította meg a gyilkost, akit elkísért a közeli kőbányáig, ahol Kürtén ka]apacsával megölte áldozatát. Nem sokkal később, október huszonötödikén öerrssheimben kalapáccsal támadt Kürtén egy Meurerné nevü asszonyra, majd Wanders Klára rendőri felügyelat alatt;álló nőre. A sorozatos gyilk«sságek utolsója november hetedikén történt. Az gtolsó áldozatot, Albermann Gertrudot, a Haniel-Lueg cég gyárának fala mögé hurcolta Kürtén és ott gyilkolta meg •Hójával. Miután a bíróság röviden letárgyalta Kürtennek ezeket a gyil­kosságait és gyilkossági kísérleteit, a védelem indítványára keddi ©eielőtt kilenc óráig ielfüggesztették a tárgyalást. /MTI/ _ „ _ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents