Napi Hírek, 1931. március/2

1931-03-28 [0247]

T § P á r i s , március 28. /Magyar Távirati Iroda/ A költség­vetés vitája során a szenátus ma Megkezdte a Külügyi tárca tételeinek tár­as at. Béranger szenátor, mint a költségvetés előadója, kifejtette, hogy Németországnak a b kével izemben elfoglalt magatartása állandóan nyug­talanítja Franciaországot. Akár a moratóriumról, akár Danzigról, akár az Anschluss-ról van szó, Németország aggályos módon visslkedik. Ez azonban ^mondotta - talán még hasznunkra is válik, mert felébresztett álmodozásunkból. Az ország védelméről gondoskodó-miniszte­reink megtették a szükséges rendszabá lyokat a béke megóvására, A továbbiakban Béranger utalt arra, hogy a német-osztrák vámegyezmény terve ellentétben áll azzal a legutóbbi genfi nyilatkozattal, amelyben a négy európai nagyhatalom a háború ellen foglalt állást. Ez a tervezet az 1870 előtti be&ivasztópolitika felújítását jelenti. Németország ma Középeurópa beolvasztására törekszik. Fe.iveti a kérdést, hogy a kormány mily en intézkedésekkel óhajt válaszolni erre a vakmerő kezdeményezésre. Victor Bérard, a külügyi bizottság elnöke, sziffirtén hossza­sabban foglalkozott a német-osztrák vámegyezmény tervezetével. Ez az egyezmény - mondotta - politikai célokat takar és fel­tétlenül beleütközik egyrészt a versaillesi szerződésbe,., másrészt az 1922. éyi-osztrák kölcsönjegyzőkönyv rendelkezéseibe, A Köles önJQgyzóköny­vet aláiro négy hatalom közül három - Olaszország. Csehszlovákia es Fran­cigor^zág - határozottan ezt a felfogást valljs. Anglia magatartása habo- ' zo; megfeledkezik arról hogy milyen keservesen fizette meg azt a habozást, amelyet 1914-ben tanúsított, Anglia az érdekelt államok közvetlen akoiója helyett a népszövetséghez óhajt fordulni, Bérard a maga részéről nem hiszi, hogy a népszövetségnek jelenlej elegendő hatalma lenne saját akaratának érvényesitósóre. A népszö­vetségnek nem áll módjában, hogy határozatait végrehajtsa. Ha oly&n nemzetközi hatalmat akarnak létesíteni, amolt megaka­dályozhatja a háborút, akkor meg keli adni számára a yakorlati eszközöket is.' Mindent el kell követni, hogy az ^érdekelt hatalmak együttesen és sürgősen lépjenek fel a vámegyezmény tervezetével szemben. A béke hivei vagyunk - mondotta cefejazésül - de,ha kénysze­rítenek rá, akkor meg tudjuk védeni saját érdekeinket és az európai befco ér­deke i t. Lémery szenátor hasonló szellemben beszélt, Németország, és Ausztria rosszhiszeműségét bizonyítja - mondotta többi között - hogyl3riand-t, aki elnöke az Európaszövetség tanulmányi bizottságának, teljes tájékozatlan­ságban hagyta a tervezetről. Németország visszatért a háború előtti Módsze­rekhez és most is befejezett tények elé akarja állítani Európát, mint Aga­dirban tette. Briand külügyminiszter hosszabb beszédben válaszolt a felszó­lalásokra . Az egyes államokkal való viszonyról nyi átkozva megemlítette, hogy a francia-olasz tárgyalások nagy mértékben előmozdítják az' európai béke ügyét. A megkötés küszöbén állo tengerészeti megegyezés egyéb megegye­zéseket vezet be. A német-osztrák vámegyezmény tervezetéről a következőket mondotta Hs van omber, akit Kellemetlenül érint ez az incidens, az bi­zonyára én vagyok. Izgalom helyett azonb. n hidegvérrel kell megvizsgálni az eseményeket. Franciaország béke politikája nem akadhat fenn az első utcába ' kerülő incidensen. Ami történt, az nem érintheti Franciaország tekintélyét, de természetesen oz nem jelenti azt, hogy érzéketionok maradjunk. Politi­kánk nem zárja ki a garanciákat az elővigyázatok és azokat a cselekménye­ket, amelyek a pillanat szükségének megfololnek. /Elénk tetszés./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /Folyt . köV./

Next

/
Thumbnails
Contents