Napi Hírek, 1931. március/2

1931-03-26 [0247]

/Gömbös miskolci beszédének vége,/ - Beszédemet azzal a kéressél záron, maradjanak önök együtt, polgárok és munkások, ugy amint annak idojé ; hívtuk szövetségünkéi, s ne azzal tündököljenek, hogy táborokra szakadnak, hanem tömörüljön egy­táborba az egész polgárság.ünnek a városnak és annak a nogvénok az UT, Magyarországban szerepe van. ihez koll alkalmazkodnia polgárs gának. Nyolc óra is olmult, amikor a miniszter b;foTezte szavait. A miniszt.r beszédét gyakran szakította félbo taps és helyeslés, majd lelkes ünneplés kovotkózott ? ^ombös Gyula honvédelmi ninisztor esto teán vett részt, amelyet vitéz Borbély -Ma czky Emil főispán adót 1 .; tisztel oter o, holnap délelőtt pe­dig visszautazik .' a" f 5v-^r osba • Prága, március 26. A képviselőház ma egy sor men­telmi ügyet tárgyalt. Ezek után Kopetzki és dr. Stern kommunista képvi­selők emelkedtek'szólásra. Mindketten a német-osztrák vámszerződés ügyében kivántak szólani, de az elnök mindkettőjüktől az engedélyezett beszédidő túllépése ciraén megvonta a szót. Stern azonban ezek után is a szónoki emelvényen maradt es vonakodott azt elhagyni, mire az elnök az ülést fel­függesztette. A szünetben azután Stern és Kopetzki az összes kommunista képviselő^ társaságában elhagvta a termet. Nyolc porc szünet után az elnök az ülést ujra'megnyitotta és a ház St^rn képviselőt a mai ülés tartamára kizárta. A kommunisták indítványát, amely odairányult hogy a kül­ügyminiszter még a ház:i mai ülésén nyilatkozzék a német-osztrák "csatlako­zási" szerződésről, a ház többsége elvetette. /MTI/ §/-/ P o z s o n y, március 26. A büntetőtörvényszék Babos Éanácsa ma kezdte meg Hörnes és Darvay gyárosok bünperének tárgyalását, akiket azzal vádolnak, hogy ruggyantagyarukban, elmulasztották az .ipar­törvény által előirt kötelező ovóintézkedésekot és ez által 1930 június 27.-én a gyárban robbanás történt, amelynek kövotkoztébon tizenegy munkás­nő életét vosztette és ..' kilelne munkásnő súlyosan megsérült. Hörnes tagadta, hogy bármily mulasztást követett', volna el. Ugyanez értelemben nyilatkozott Uarvay is. A biróság megkezdte a tanuk kihallgatását. /MTI/ • §/-/ P r á g a, március 26. A mai minisztertanács hozzá­járult ahhoz, hogy az állampénztár április hóban további rondkivüli se­gélyokot folyósítson munkanélküliek részérő. E sogélyokot s ükség esetén mé r május hónapban is- folyósítják./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents