Napi Hírek, 1931. március/1
1931-03-06 [0246]
^Székesfehérvár, március 6. A székesfehérvári törvényszék ma délután 1 órakor hirdetett Ítéletet Dudás Istvánná gyilkossági perében. Dudás Istvánné a mult év október 6.-án Daruhegyen édesanyja, nénje és Pap József, nénje udvarlója, segítségével agyonverte férjét, aki iszákos és házsártos ember volt és állandóan utötte-verte feleségét és rokonait. A gyilkosság napján is egész nap ivott, délután megfenyegette családjának tagjait, hogy éjszaka kiirtja őket. Este 10 órakor érkezett haza részegen; anyósat, özvegy Holik G.örgynét arculütötte, mire felesége és a többiek rátámadtak, felesége fojtogatni kezdte, anyósa pedig sodrófával ütötte mindaddig, amíg fiudás István eszméletét nem vesztetne. Ezután nadrágsziiat tettek a nyakára és megfojtották. A vádlottak a tegnapi tárgyaláson töredelmesen vallottak, csak azt nem akarták beismerni hogy előre készültek a gyilkosságra. A törvényszék mind a négy vádlottat bűnösnek mondotta ki erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés bűntettében és ezért Dudás Istvánná t nyolcévi fegyházra.'özvegy Holik Györgynét, az áldo.-at anyósát négyévi börtönre, Holik Máriát, az áldozat só ernőjét, kétévi börtönre és Pap Józsefet tizenkétévi fegyházra Ítélte. Az ügyész megnyugodott az Ítéletben, a vádlottak azonban felebeeztek* /MTI/ , . , W§ K a p o s v ár , március 6. Az éjszaka a sétatér-utcai elemi iskolában levő Széchenyi-Társaskör helyisé-ébe betörők ha toltak be. Mindent felkutattak és összeforgattak, nyilván a kör pénztárát keresték; ez ae munkájuk azonban eredménytelen volt. fégül is mintegy harminc értékesebb könyvvel távoztak. ' J9 r Í 1 to a afrcius £. /Wolff/ A Stillerstrasseban ma délután négy ember megtámadott egy öankkiUAöncöt. Mialatt két férfi az utcán várakozó gépkocsin tart zkodott, egy harmadik revolvert szegzett a küldönc homlokának és a nagyednik támadó kikapta a kezéből a táskát ,amelyben 20,000 márka volt, A rablók ezután az autón Hamburg irányában elmenekultek./MTÍ/ r Berlin, március 6. A centrum ós a szociáldemokraták között folyó tanácskozások tegnap estág nem vezettek pozitiv eredményre.de-amint parlamenti körökben hire jár - ebből nem lehet arra következtetni,hogy a tárgyalások kudarccal jártak volna^ kormány formálisan nem vett részt ezeken a tanácskozásokon,noha Brüning kancellár,mint a centrum vezére ott volt»A centrumpérti képviselők fáradozása arra irányult,hogy a kormány számára biztosítsák a szooiáldemokraták támogatásat,A kormány tehát,mint olyan nem lát indokot arra.hogy a • * c tanáoskozásokról esetleg a szociáldemokrata követelések elutasításának szellemében nyilatkozzék. A szociáldemokraták megvárják a jövedelmi és vagyonadó bizottsági tárgyalásának valamint a szociálpolitikai tárgyalásoknak eredményét.Ettől függ hogy támogatják-e majd a kormány mögött álló part oka t«ihadügyi tároa, költségvetésének, valamint a vamfelhatalmazás ügyében.Egyelőre tehát minden függőben marad,A részletkérdések további tárgyalásokat tesznek szükségessé a két frakció között.A szociáldemokraták ós a kormány köxében ennek ellenére számítanak azzal,hogy a költségvetés?ós más fontosabb t javaslatokat a kormány által kívánt módon intézhetik el,/MTI/