Napi Hírek, 1931. február/2
1931-02-28 [0245]
& A N ugalmazott Postások Országos Egyesülete Gasdy Jenő oyugalmazott postai őigaze-a tó elnöklésével február 25.-én tartotta ezévi rendes közgyűlését, A közgyűlés a választmány évi iel;ntését helyesléssel tudomásul vetts, a választmánynak és a vezetőségnek köszönetet mondott odaadó munkásságukért, majd a felmentvónyt minden irányban megadta. A közgyűlés ezután megtartotta az általános tisztújítást, amelynek során.egyhangú lelkesedéssel, újból G, zdy Jsnő nyugalmazott pos afőigazgatót választotta az egyesület^lnökévé. Gazdy főigazgató székfqdalójában hangsúlyozta, hogy ugy mint e dig is t az isteni gondviselésben való hit, a haza sorsának jubbra fordulásába vetett remény és a kartársai iránt érzett szeretet focrják vezérelni tevékenységében. R-íUiéli, hogy a posta vezetőségének megértő hozzájárulásával sikerülni fog"a nenéz sorsban levő postásnyugdijasok helyzetén könnyíteni, A közgyűlés végül dr. B'jfi János kereskedelmi minisztert és báró Szalay Gábor po.stavezérigtzgatot táviratilag üdvözölte./MTI/ /Stegorwald dr. bőszedének folytatása./ 4 » „ i üómot hivatalos bérpolitikában még mindig nagy zavar uralkodik. Mellett ugy a munkaadók, mint a munkavállalok is nagy ollontmondásokba koyerednok. Á bérkérdesbon a miniszter szerint époly holytolon a vásárlóerő elmélet éhez való ragaszkodás, mint a munkabéreknek 20-25;£i J?? 10 a l*&i™os csökkentése is. A vásárlóerő elméloto nem tudta megakadályozni, hogy Amerikában is-be ne álljon a gazdasági, Ausztráliában podig ?. pénzügyi összeomlás. Másrészt Németország teljes gazdasági struktúrába mellett a 20-25,%-os általános bércsökkentés sem - 1 9 4 htzza meg a gazdasági élet gyógyulását. A birodalmi közmunkaügyi ' - minisztérium mindig felemelte szavat'a hatástalan bérszabályozások ellen és ezt ma újból csak ismételheti. Európában ugy^a skandináv államokban, mint Anolorszagban, Holltndiában és a Svájcban is jóval magasabbak. . Európa.többi országaiban'pedig lényegesebben alacsonyabbak a munkabérek, mint Németországban. A munkabérek magas- ' vagy alacsony volta azonban nem megfelelő fokmérője a nemzetközi versenyképességnek. Az * is tekintetbe veendő, hogy minő teljesítményt kapunk a raankabérokért, leljositmeny tekintetében pedig a nemet munkás szintén EZ európai arszagok élen halad. r A munkanélküléség ellen való biztosítás kérdése magával a munkanélküliségnek o kérdésévol együtt most van vizsgálat alatt. A rokkantbiztositás nenéz holyzetbon van. /MTl/. * mm # • é JL^ , s *Mtgart , február 28. /Wolff/ A 218. szakaszba ütköző kihágás gyanúja miatt letartóztatott Dr. Friedrich Wolf gyakorló orvost ma szabadlábra helyezték, mert lótott 10.000 márka biztosítékot. A Wolf-Kienlo ügybe mintegy 300 asszony van belekeverve. /MTI./ m w m