Napi Hírek, 1931. február/2
1931-02-25 [0245]
§ Illetékes helyről felkérték a Magyar Távirati Irodát a következők közlésére; Azokkal a támadásokkal szemben, amelyek az utóbbi napokban a Magyar Telefonhírmondó és Rád iá Részvénytársasággal kapcsolatban a kereskedelemügyi minisztériumot és a posta -kincstárt érték, illetékes helyen annyit tartanak szükségesnek megjegyezni, hogy az uj adóállomás létesítése, amely teljes egészében az engedélyes részvénytársaság terhére történik, semmiféle eltolódást nem fog eredményezni a magyar knályi posta és a ááidótársaság jogviszonyában ez utóbbi*javára. Ellenkezőleg. Mert attól eltekintve, hogy a rádiót ársas% évi bevételének igen tekintélyes részét - az előrelátható jövedelemtöbbletnél mindenesetre magasabb összeget'- fogja a négy és félmillió pengős beruházás évi annuitásaira fizetni, olyan értelmű kötelezettséget is vállalt, hogy a négyszázezer előfizetőn túli bevételekből már csak husz százalékban részésül, nyolcvan / százalék pedig a postáé lesz. Emellett kézenfekvő az is, hogy a fokozódó igényekkel szemben a rádió művészeti és adminisztrációs ^kiadásai is megnövekednek. Azt a beállítást tehát, mintha ennél a megállapodásnál az állam és'a nagyközönség érdekei a legmeszszebbmenőleg meg nem védettek volna, hatarozottan~Vissza kell utasítani. Egyebként meg kell állapítani, hogy a rádiótársaság minden közérdekű kérdésben a legmesszebbmenő előzékenységet tanúsította. párisi gabona értekezlet. Folytatás./ Az értekezlet hasonló szellemben tárgyalta a kukorica- ós árpakészletek ügyét is. Megállapították, hogy csak néhány államban vannak ilyen készletek, amelyek a maguk összességében alatta maradnak a z ezévi európai'behozatal globális szükségletének. Az értekezlet megállapította másfelől, hogy az importáló áliav*ok itt is hajlandók külföldi behozataluk egyrészéx fenntartani az érdekelt áHámokból szármázó kukorica és árpa számara. Az értekezlet megelégedéssel vette tudomásul, hogy máris fontos vásárlások folynak és hogy az egyes államok különleges intézkedéseket tettek a készletek elhelyezésének megkönnyítése érdekében. A rozs és a zab kérdésének megvizsgálását az értekezlet későbbre tartotta fenn. Az értekezlet záró jegyzőkönyvét ma délután írják alá. " A tanácskozás befejeztésel Francois Poncét államtitkár,az értekezlet elnöke, fogadta a sajtó képviselőit és összefoglaló nyilatkozatban ismertette a vita lefolyását és eredményeit. Hangsúlyozta", hogy a vita tanúsága szerint a felme: ült problémákat előreláthatóan minden nehézség nélkül es hamarosan sikerül megoldani. Technikai nehézségek miatt természetesen nem lehetett szó árról. } hgoy az értekezlet a kérdés kereskedelmi részét is elintézze, mert kormánykiküldöttek ültek egy- tt. nem pedig a kereskedelmi tőzsdék képviselői. Ebben a vonatkozásban csupán nagy von<ákokban állapították meg a követendő eljárást; a megállapodásoknak részletekben fele tisztázása a közvetlenül érdekelt tényezőkre tartozik. —-*»