Napi Hírek, 1931. február/2
1931-02-19 [0245]
Z olt ín Tibor tanúvallomásában elmondja még, hogy Shrenf el dn ének tudomására Jutott ELein és Magda viszonya, amit Ehrenfeldné nem nézett jő szeges] . Kesobb azonban Klein azzal dicsekedett, hogy most már valószínűleg sikerül Magdát házastársul megkapnia, s Ehrenfeldné arra készül, hogv felmond Starknak es így ő lesz a cégvezető. Közben 5t , " ' "/Zoltán J-'ibort/ elbocsátották. Később találkozott Kleinnel, aki elmondta, hogy "Ehrenfeldné vissza akarja venni Őt /Zoltánt/ és amennyiben er^e hajlandó, kijárja ezt neki. Tárgyalásokba bocsátkoztak és Klein háromszáz D^ngőt kért a közbenjárásért. Majd előadja, hogyan fedezték fel a meggy ilkölt tetemét. Horváth biro azt kérdi a. tanutói, tud-e arról a kijelentésről, amit Ehrenfeldné tett, amikor neki jelentették, hogv megtalálták Stark elásott holttestet. Atianu kijelenti, hogy valami ilyesfélét mondott: &z a hűlve Eógár elszólta magát. Zoltánt szembesitik Kleinnel, aki azt állítja, hogy a tanú igazat vallott, csupán a háromszáz pengő felajánlása körül van nézeteltérés. A vádlott ugyanis ^azt állítja, hogy nen 6 hozta fel Zoltánnak, hogy közbenjár érdekében, s nem o volt az, aki anyagi kárpótlást kórt. Klein tagadja, hogy azt mondta _ a tanúnak": Magda a szeretőm volt. Csupán azt mondta, hogy"szerelnosek voltunk'. A tanú megismétli vallomását, amelyre megesketik. Ezzel a délelőtti t'i,rgyaláat berekesztették. Pontosan négy órakor nyitotta meg az elnök a délutáni tárgyalást. Az első tanú ÜReich Lajos huszonötóves .. fatelepi tisztvisei5. Nagy bőbeszédüsé^gel adja elo mindazt amit t tud az esetről. Elmondja, hogy egy esetben, amikor 3 fatelepen járt, benyitott ez irodahelyiségbe, s a második irodahelyiségben kipirult arccal, szint; önkívületi állapotban látta feküdni Ehrenfeld Magdát. Klein pedig szintén felhevülve kiugrott az irodahelyiségből, najd^bezárta az ajtót t a ^leányra. Megemlíti, hogy a vádlott elmondta neki egész szerelmi történetót. Véleménye szerint valószínű, hogy Elein azért tette el láb alól Starkot, mert $* szerette volna megszerezni a^ vezetői állást. A tanút vallomására megesketik. (itii&jb Friednann Ede huszonhatéves • •', • nyíregyházai k.roskedó a követkéz: tanu. Az elnök n.gké'rdi tói e, mikor ismerkedett meg Kleinnel,amire a tanu nem emlékszik határofcottcan és azt feleli, hogv 1928. júniusában. - Milyen viszonyban volt Klein Stark Andorral - kérdi az elnök a tanútól. - Egyszerű* 1 ' ismeretségi viszonyban, - Nen volt-e ön barátja egyiknek sen? - Egyik sem volt a baráton, csak üzleti ér in tkz és ben volt^unk. /folytatása következik./ §Festerzsóbet, fobruár 19. Postorzsébet város képviselőtestülete csütörtökön délután Nagy-Győry István polgármesterhelyettes elnökléóévol közgyűlést tartott,amely§n elhatározták jiogy a város 50.000 pengős költségelőirányzattal felépiti az t, Egészséánáza"-t. A képviselőtestület a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetre való tekintettel egyhangúlag elhatározta .hogy az álláshalmozások ellen feliratot intéz a miniszterelnökhöz és ebben törvényhozásilag kívánják az álláshalmozások megakadályozását és megszüntetését. /MTI./ — . ~— ^ mim.***. , ,-wr-,