Napi Hírek, 1931. január/2
1931-01-18 [0243]
/Kornis programbeszedének II.folytatása./ Egyetlen állam kormánya nem látta és nem láthatta előre ezeket a történelmi példa nélkül való fejleményeket. De amikor a kormány felismerte a bajt, a most megelőző egynehány esztendő alatt többet tett beruházások es közmunkák terén, az ipar es mezőgazdaság fejlesztésire, mint bármikor előtte tettek. Felsorolta ennek igazolására a Vác városában végbevitt beruházó építkezéseket és egyéb közmunkákat. A kormány tehát nem fecsérelte el a pénzt ós nagyon is törődött az ország gazdasági életével. Az egyre súlyosabb helyzet azonban elkerülhetetlenül diktálja a takarékosságot, amely azonban csak ideiglenes negatívum lehet, mert belűle nem termelődnek uj értékek, uT nemzeti vagyon, tía mindenki, magánember ugy, mint a köz, visszatartja magát a szükséges kiadásoktól, ez elsősorban a termelő munkát szünteti meg, azután a munka eredményeve 1^foglalkozó kereskedelmet. Egyik fcársjlalmi osztályt, vagy foglalk® zási és gazdasági réteget nem lehet igazságtalanul a másik rovására előnyben részesíteni, ezért a kormány a mezőgazdasági termékek árainak -csökkenése után ugy iparkodik az egyensúlyt megtartani, hogy a karteJLtörvény által igyekszik a nagytőkének ragadozó szellemet kissé hátrább szorítani. Kornis Gyula államtitkár ezután kifejtette azt a programját, amelynek során Vác város fejlesztésére törekszik a kormánnyal ós a közhatóságokkal karöltve, 6 megváltozott földrajzi helyzettel Vác városára fontos kulturális feladatok várnak; egyik hivatása, hogy hullámfogóia legyen a főváros felől törekvő népmozgalomnak, Végül feltótlenül szükségesnek jelentette ki a modern igényeknek megfelelő uj városi kórház epiteset. Gondja lesz a város szép történelmi emlékeinek karbantartásara es általában a város korszerű fejlesztésre. Végül köszön*/é$ej mo>nőott a v-ílaszt óknak nagy érdeklődásükert, ami anaak jele, hogy a politikai élett felfogású választók nem nagy szólamokban, megpatkolt könyökű törtetők lármájában, hanem komoly reálpolitikában keresik szavazat joguk gyakorlásánál a helyes utat az orsáég, a közjó érdekéből. A ' - ' lelkes ünnepléssel fogadott programbeszéd utan xíuber József elnök felolvasta Klebelsberg Kuno grog kultuszminiszter üdvözlő táviratát, amelyben értesítette a város közönségét, hogy betegsége akadályozta a megjelenésben és melegen ajánlotta hűséges/ kivalo munkatársát a választó polgárság bizalmába. Klebelsberg Kunó gróf lelkes ünfeplése után Karafiáth Jenő országgyűlési képviselő, a képviselőház háznagya nr.gy tetszássel, sok helyütt elénk derült segge I fsgaöott sziporkázó elméssegü beszédben ajánlotta a választók bizalmába Kornis államtitkárt, mert a köznek sohasem volt nagyobb szüksége ilyen kitűnő értékes munkásokra, mint most, amikor valóságos áldozatot jelent a nyilvános és politikai életben való közszereples. Szűcs István államtitkáriországgyűlési képviselő meleghaneu rövid felszólalása után Udvardv János, a ráckevei kerület képviselője szólalt fel. általános figyelmet keltett*beszédének különösen az a része, ahol a kormánynak félreismerhetetlen törekvéseit sorolta fel és bizonyította be a földadónak 25%-os leszállításával, az állatforgalmi adó eltörlésével, a házadónak küszöbön álló leszállításával es rendezésével s a községi háztartások rendezésénél a közmunkavált ság megszüntet és ével, vagy igazságos alapokra való áfekte tóaéve 1. /Folyt- %.7