Napi Hírek, 1931. január/2
1931-01-20 [0243]
Bécs, január 20. /Magyar Távirati Iroda ./A k<=resztónyszocialisták országos pártgyülóset február 1-tól 3.-áig Klagenfurtban fogják megtartani. 7*t/ §Washingto / n, január 20. Hoover elnök külön üzenet kíséretében a kongresszus elé terjesztette a Wickersham-jelentést. Az üzenetben Hoover a mostani prohibiciós törvény feltétlen featartása mellett foglal állást. Kifejezetten és mereven visszautasítja f a bizottságnak azt a nézetét, hogy az alkotmány 18,, pótszaka szap.ha végrehajtása továbbra sen lenne eredményes, módositani kell .ATI./ A/ London, január 20. k Barcley-bahk évi közgyűlésén Goodenough elnök nagy figyelmet kel tó Rosszabb beszédet mondott, Állást foglalt a vampro teke ionizmus terjeszkedése ellen, majd a hadi adósságok problémájával foglalkozott, k többi között kifejtette, hogy ugy az Sgye^ült f Alienok, mint a többi ország csak nyernének a hsdiaacaságok törlése révén. A r dolgok pillanatnyi állá-sa, szerint Németország, hogy fizetési kötelezettségeinek eleget tehessen, fénytelen lesz iparát oly mórtékben racionalizálni, hogy az szükségképen f . erősebb versenytársa lesz az ipari termelés ben ^érdekelt összes országoknak. A világ erdekeit Jobban szolgálná, ha Németországot megszabadítanák adósságainak t-rhét51 ,s ezáltal abba a helyzetbe jutna, hogj ne csak exportálja saját terméseit, hanem ismét nagyobb^nennyiségü készárut hozzon be a külföldről .ATI./ f^p^ /r/ § Ge n f, január 20. w urtius dr . birodalri külügy ni n i sz t er az Surópa-értekezlet ma délutáni ülését felhasználta arra t hogy negegyszer szóvátegye Danzignak az európai tanulmányi bizottság ^munkálata ;ba valő bevonásit, amit már a szombati nyilvános ülésen is kert. Briand elnök közölte, hogy időközben már Zalesk'i lengyel külügyminiszter is szovatette előtte ezt a kérdést. Oly kérdés ez, amelyet meg meg kell vizsgálni. Zaleski külügyminiszternek arra a megjegyzésére, hogy itt nem politika.!, hanem jogi "kérdésről van szó, Curtius azt válaszolta, hogv F jogi.kérdéácsak egy egészen különleges esetben vetettek fel es targyaltak, mégpedig Danzignak a nemzetközi munkaszervezethez valö csatlakozása kélSésélen, A maga részéről hajlandó azonban Zaleski lereyel>ulugyminiszterrel összeköttetésbe lépni és reméli, hogj ez hurpp-ertekezlet májusi üléséig a kérdés oly mértékben tisztázódik, hogy akkor majd neg lehet hivni >.nzigot .AflTI./ /A/ §firiiss2 el, január £0. /E-v s./ A hadbiróság aa délelőtt hozott Íteletet Joris hadn-.gy ügyében, -kit -zzd vá.jolt^k, hogy a nemzeti védelnet érintő titkokat közölt ?rra illetéktelen székelyekkel. A birosag Joris hadnagyot tizesztendei fogságra itálte.ATI./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR —*" -—„ K. szoteió /A/ § T h o n o n. les B a i n s, j-nuár 20. /fiavas ./Acélműit éjszaka sziklaomlás betemette a Dranse-hegyszoros ban az Alpeseken at vezető országutat. Az útra mintegy háromezer köbméter sziklatörmelók zuhant. Thonon és az Abondance völgye koá> tt minden os-zekottetes megszakadt. Valószínű, hogy az eltateritas> munkálatok mintegy tíz napig fognak tartani. Egyelőre még n:n tudták ^gállapitani,hogy a sziklaomlás következtében emberélet elpusztult-e,/HTF./