Napi Hírek, 1931. január/2
1931-01-20 [0243]
L § o n d o n , ianuár 20. /;• agyar Távirati Iroda/ a "karácsonya 2v'ne t után ma kezdte meg tanácskozásait a parlament. A házban feltűnően sok konzervatív képviselő jelent me;;» amit Bal.dwln intelmének tulajdonítanak • Napirend előtt MaeDonald miniszterelnök részvétfeliratot javasolt << királyhoz Viktória Lujza királyi hercegnő elhunyta alkalmából, A miniszterelnök meleghangú beszédben foglalkozott a z uralkodópár bensőséges családi életével. A ház a feliratot egyhangúlag megszavazta. • Az ülés kezdetén foglalta el helyét üir Stafford Cripps Sollicitor ieneral* a keletbristoli kerület uj képviselője , akit midsztertársai azivily s ovációban rászedi tettek. A bevezető szertartást a lordok karzatáról lord Parmoor, az uj képviselő édesatyja is végignézte. Graham kereskedelmi, miniszter egy interpellációra adott válaszában bejelentette, hogy a szovjet a mult év novemberében öt és félmillió, decemberben pedig több mint hat és félmillió métermázsa búzát vitt be Angliába. ^fedgwood Benn indiai államtitkár ismertette a kormánynkk azt a határozatát, amely szerint Barnát különválasztanák Indiától. 3z azonban nem érinti a a burmai alkotmányreform végrehajtását, a elynek célja továbbra is azm rad, hogy Burmában, mint a birodalom kiegészítő részében, felelős...kormányrendszert építsenek ki foko atosanj Burma. és India alkotmánya egyidőben lép hatályba. HacJonald miniszterelnök javasolta, hogy a szerdai napot, amely a képviselők ^c.vaslatainak tárgyalására szol ál, a kormányprogramm túlzsúfoltsága miatt kizárólag a kormány javaslatainak tárgyalására szentelBaldwin, a konzervatív párt vezére, ironikusan mutatott rá a liberális pártra és felkiáltott; Altalános választásikról természetesen most már szü sincs! /'lénk derültség./ 'gzután a konzervatívok obstrukciót indítottak a kormányjavaslat ellen. ^ / 01a sz lapválemények a genfi tanácskozásokról, folytatás/ A Giornald d>Itália egész oldalát a genfi munkáról szóié* jelentéseknek és kommentároknak szenteli, amelya. ^enfben tartózkodó főszerkesztője küldött. dköt - Az olasz álláspont elfogadásival - irja - megtették az első lépést Páneurópa megszervezése felé, kz olasz álláspont három legfontosabb pontja éles ellentétben áll a francia tézis háro^nnomt jávai, k lap elégtétellel állapítja meg, hogy a különálló olasz diplomáciai akció elért eredményeihez hozzájárult az olasz-német együttműködés is, amely népszövetségi téren mind jobban kifejlődik, úgyszintén előmozdította azt Anglia támogató akciója is. _A lapezutáh.^nden más fontos abb_jexQ.biémát^i vesz, amely a^hépszövetség mostani" üTcTss¥ak~anák nanirehljén^szerepel), logfőkepen a felsősziláziai kérdezés azt irja. hogy Németország'a jól felfegyverzett koalíció kemény ellenállásába fog ütközni küzdelmében. /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K. szekció t§ Firenze, január 20. /Stofani/ Az olasz trónörökös részt vett az irgalmassági kongregációnak védőszentje, Szent Sebestyén tiszteletére rendezett ünnepélyén, amelyen tekintélyes néptömeg élén a hat G ságok képviselői is megjelentek. A herce g/ aki a kongregáció tagjainak ruházatában jött el a vallásos ünnepélyre. /et. a tömeg lelkesaa éltette, ugy hogy amikor a jótékony szövetség székházát végigjárta, az erkélyről kellett Köszönetet mondania az ünneplésért. /MTI/