Napi Hírek, 1931. január/1
1931-01-12 [0242]
§ S z e g e d, január 12. A szegedi törvényszék ma tárgyalta Budai István 34 éves rovottmuitu. hódmezővásárhelyi . ldalkusz bűnügyét, aki ellen az ügyészség csalás büntette miatt emelt vádat, mert megkárosította Simon István vásárhelyi gazdálkodót, A-törvényszék Budai Istvánt csalás büntette miatt kétévi fegyházra ítélte,/MTI/ f S z e g. e d •január 12, Ma hajnalban felakasztotta magát Kakuczi József péksegéd. Tettét azért követte el, mert két év óta munka, nélkül volt és nem is remélte, hogy valamiképen elhelyezkedik. § S ze k s z á r d, január 12'. Alapításának 150 éves jubileuma alkalmából gyönyörű kultúrpalotát építtetett Simontornyán a hatszáz alkalmazottat foglalkoztató Pried-féle bőrgyár, amely ezt a százezer pengőn falüli költséggel létesített művészi objektumot szombat este adta át rendeltetésének. Az ünnepélyen, amelynek központja a vállalat két érdemes régi alkalmazottjának. Szántó Béla munkavezetőnek ós Tenke József munkásnak a kereskedelmi miniszter által való k"tüntetése volt, megjelent Pesthy Pál nyugalmazott igaz ságügyminiszter, a kerület országgyűlési képviselője, Szeged? -Ms'szák Elemér minisztori tanácsos, mint a kereskedelmi miniszter képviselője, dr. Hagymásy Zoltán varmegyei főjerryző Tolna vármegye vezetősége részéről, Pürst Gyulafa Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, dr. Vétek János kamarai titkár, dr. Naményi Imre, az Országos Iparegyesület aligazgatója Reich Oszkár és Müller Imre főszolgabírók, Taussig Andor királyi főmérnök a technoligiai iparmúzeum képviseletében r Vidor Jenő, a magyar borncgykereskedők egyesületének elnöke, Wiener Ármin, a magyar borkereskedők egyesületének elnöke és sokan mások a kereskedelmi és ipari világ előkelőségei közül. Az avató ünnepély kezdetén Pried Imre gyárigazgató, a százötven # év előtti alapító dédunokája/ ismertette a vállalat történetét, majd Szegedi-Maszák Elemér tolmácsolta Bud János kereskedelmi miniszter üdvözletét és átadta : .,, „a gyár két rég érdemes munkásának a miniszter elismerő és kitüntető oklevelét. Pesthy Pál mondott ezután hosszabb beszédet és méltatta azokat t hazafias szolgálatokat, amelyeket a gyár a kiviteli mérleg javítása;;, az emberbaráti intézmények ós a kultúra fejlesztése terén tett. A pécsi kereskedelmi és iparkamara a gyári munkásság, a tisztviselők és Reich Oszkár főszolgabíró beszédei utan Hecskó Tamás, Simontornya főjegyzője/ mutatott rá azokra az érdemekre, amelyekkel a gyár tulajdonosai. Siaontomya községet naggyá fejlesztették,^ majd Páter Paisz Angelus fernncrendi ' zárda-'őnök-plebanos ás Varga Kálmán reformátusmlelkesz mondottak beszédet. Az érdekképviseletek kiküldötteinek üdvözlő beszédei után Pried Pál igazgató köszönte meg az ünnepléstj amely után a vidéki vendégek számára vacsora voltba kultúrház étterme-an, Ugyanakkor táncmulatság volt. amelyen a gyárnak körülbelül háromszáz alkalmazottja jelent meg családostól együtt./MTI/ & {Szekszárd, január 12. íolna község, amelynek leventéi igen pomoás eredményeket értek el az athletikai versenyeken, a testnevelési mozgalom támogatására Levente Otthont létesített ós erre a célra a régi felhagyott villanyvilágitási erőtelep gépházat alakíttatta it./ra 1 !./