Napi Hírek, 1930. december/2

1930-12-16 [0241]

§ G v u 1 a, december 16. * gyulai tervem szek Unghváry-tanács a aa reggel kezdte tárgyalni özvegy A, Tóth Imréaé Vakarcs Vilma bűnügyet,, akit előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal vádol a^z ügyész­ség, mert 1927. augusztus 15.-ét megelőző időben férjet arzennereg*el meggyilkolta« , , A vádlott nem érzi magát bűnösnek és <?lmondja, hog:' tizenhete? es korában ment férjhez az akkor hatvanhatóves urához. Tagadja, hogy meggyilkol ta . fór jót, azt azonban beismeri, hogy sze elmés volt egy vesztei nata baptista zenészbe, 01a jos Kár olyba ; akit későbbe • ..Ola­jos Kár oly né, akkor még Szabó Istvanné vett el tőle, akit a Áyulai tör­vényszék ós szegedi Ítélőtábla arzénmérgezés miatt halálra itelt. A vádlott kihallgatása után a törvényszék megkezdte a tanú­kihallgatásokat^ " "Olajos Károly azt vallja, hogy A • Tóth Imre né előtte többször beismerte, hogy urát meg fogja gyilkolni, sőt amikor A. Tóth Imre meg­halt, azt üzente neki, hogy aosf már elveheti feleségül, mert megölte az urát. ,.. Több tana* ^ . . . • • azt vallja.., hogy. . A.Tóth Imrénő többizben hangoztatta, hogy ez urat meg fogna gyilkolni. A délutáni folytetölegos főtárgyaláson kihallgattaknDle^os Ka­roly nét, azt "Z -JBSzonn, .ikit e törvény szék/urának meggyilkolásáért halálra itelt. H asszony nentólanuvsl- /JSg6/ lomást tett. Nem tud semmit erről, hogy A. Tóth Imre ne meggyilkolt", nz urát. _ , Az elnök kérdésére az asszony hangoztatja, hogy o csak az igazat vallotta, hiszen az akasztófa árnyékában van, es így igazat kell mondania. , „ , , ± , , ... ... n A tanúkihallgatások befejezése utan az elnök ismerteti az Orszá­gos Bírósági Vegyészeti Intézet szakvéleményét . Eszerint Tóth Imr- ex­humált holttestében nagymennyiségű arzént f találtak. Az orvos szakér tők véleménye szerint A.Tótn Imre halálát arzéomórgezés okozta.A holttest­ben 61 miligramm arzént találtak, ami megközelíti a halálos adag^ot.A h3láltokozó dózist azért n • lehetett kiadtatni,mert az még.az elő em­berből a váladékokkal együtt eltávozott^' Az elnök befejezettnek nyilvánította a bizonyítási eljárást, mire Zöldy Miklós dr. királyi ügyész mondotté el vádbeszédét,melyben ha­lálbüntetés kiszabását kérte.F-gállapitja,hogy A.Tóth Iaréné LI^J. . *• 1 , ' elégedetlen volt Öreg férjével és mindenáron,n& iér­je halála révén is, fiatéi férfit akart megának szerezni. A hetvenketéves iérfi»a vádlott asszony öreg ure, • J így áldozata lett " ösztönén k és vágyának. . . Készt Zoltán dr. ügyvéd vódőbeszédében hangoztatta»hogy szerinte árt itlen ül n vádlottak padján .A .Tóth Imréné nem ölte oeg ez urat3izonyi­ieni kivánj:..ezt ós hivatkozik rrra, hogy telán más mérgezhette meg A.Tóth Imrét.Nem iker vádolni senkitsem, de valószínűnek t^rtj , hogy egy félteken asszony követte el a gyilkoságot, viszont ezt is valószínűnek' t<rt je,hogy egy másik koporsóból került A.Tóth Imre holttestébe aZ arzénméreg.a vádlott asszony felmentését kérte, r .. ... A bíróság félkilenc órakor [vonnit yissza{ ítélethozr,t ?lrafr /íATI./

Next

/
Thumbnails
Contents