Napi Hírek, 1930. december/2

1930-12-22 [0241]

§ A Magyar Távirati Irod.a jelent ; A belügyminiszter a kül­földiek beutazása, rövidebb ideig tartó és állandó ittlakása, valamint munkavállalása tárgyában egyrészt a közigazgatás racionalizálását, másrészt a politikai és gazdasági érdekekből annyira kivánatos idegenforgalom fel­lendítését szem előtt tartva a Budapesti Közlöny december 23.-i számában uj rendel kezest^bocsát ki» Ecélból azokat a rendelkezéseket, amelyek a mult tapasztala­tai szerint a külföldit kényelmében sokszor feszélyezték, az uj rendelet teljesen elhagyta és a hatósági eljárásokat egyszerűsítette. Igy megszün­tette az uj rendelet az úgynevezett "Ellen rzo lap"-nak a határátlépéskor • előirt átadását, vagy annak hiányában a határállomáson megkívánt kitöltését* Könnyebbé tette azoknak a külföldieknek beutazását is, a­kiknek államával szemben a vízumkényszer még fennállé Lehetővé tette, hogy részükre sürgős esetekben a határállomások rendőrhatoságai is megadhassák a vízumot, megengedi továbbá, hogy a külföldi átutazási vízum alapján útját megszakíthassa és az országban ket napot tölthessen. Messzemenő könnyítés - még a többi állam hasonló rendelke­zéseivel szemben is - hogy a mjllföldi a határátlépéstől számított három hónapig minden külön engedély nélkül tartózkodna tik az országban s ezt az időt - ha a hatóságnál szóbelileg bejelenti - szórakozás, üdülés, ismeret- • szerzés vagy gyógykezeltetés céljából továbei három hónappal meghosszabbít­hatja. Az uj rendelet a külföldiek bejelentését is megreformálta a bejelentő lapok megrövidítése és áttekinthelőbbé tétele által. Hgyanigy lényegesen egyszerűsítette a hatóságok belső ügykezelésében előirt összes nyomtatványokat is. Ennek következtében egyszerűbbé és gyorsabbá vált a lakhatási és munkavállalási engedélyek megszerzése körüli eljárás, kupo­nosén a fővárosban, ahol a lakhatási engedélyeket többé nem a székesfővá­ros tanácsv, hanem az a rendőrhatóság állítja ki, amely az egész eljárást folytatja. A munkavállalási engedélyek megadását az uj rendelet a mun­kakör szerint érdekelt szakminiszter hatáskörebe utalta, Kivéve a háztar­tási alkalmazottak, nevelőnek, bonnok stb, engedélyeit, amelyet az illeté­kes I. fokú rendőrhatóság álliS ki. Az uj rendelet az ideg:enellenórzést is uj alapokra fektet­te amennyiben elrendelte a külföldiek kartotékszerü nyilvántartásának fel­állítását. Ezt a nyilvántartást különben - a külföldiek minden jelentkez­tetése nélkül - a hatóságok máris felállították. Egészen uj intézkedés a Külföldieket Ellenőrzi Országos Köz­ponti Hatóság felállítása, amelyet az 1930. évi XXVIII* t.c. rendelt el. E natoság Budapestet illetően első és végső, a vidéket illetően pedig másod es végső fokon a belügyminiszter nevében intézi az idegenrendészeti ügye­ket és célja, hogy a másodfokú hatóságok kikapcsolása által az ügyek gyor­sabb menetét biztosítsa. Meg kell jegyezni, hogy i^t nem uj hivatal felál­lításáról, hanem csak a meglevők átcsoportosításáról vsa szó. A hivatal felállításával egyidejűleg megszűnik a budapesti fókapitánysághoz tartozó Külföldieket Ellenőrző Hivatal /Marké-utca 7./. Az újonnan felállítandó Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság személyzete kizárólag­ennek a megszűnő hivatalnak, velaminfj a belügyminisztérium közbiztonsági osztályának és a külügyminisztérium utlevélosztályának tisztviselőiből egé­szül ki, ugjjjpak az átszervezés személyzetszaporitást egyálalán nem iolont, a fenntartási költségekben pedig jelentős megtakarítást eredményez. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents