Napi Hírek, 1930. december/1

1930-12-09 [0240]

§ B e r n b ő 1 jelentik: JSgy igen eltke 15 svájci egyesület, a Kultur-Film Gémeinde, raeghivására Lippay Imre, Svájcban élő magyar új­ságíró Magyarországról előadássorozatot tartott Svájc főbb vár&saiban, amelyen bemutatásra került a Magyar filmiroda által készített hatalmas propaganda film is. Az első előadás Bernben volt a Cinema Splendid Palace­oan. A 700-nál több meghívott vendég teljesen megtöltötte a mozgókép-szín­házát, lusy a svájci köztársaság elnöke is megjelelt több svájci miniszter és képviselő kíséretében, úgyszintén az egész magyar követség jelenlegi vezetőjének *7avra Alajosnak vezetésével, valamint a diplomáciai kar több tagja. Lippay előadásában rövid történelmi visszapillantás után rámutatott Magyarország mai helyzetére és annak tarthatatlanságára, majd ismertette a magyar művészetéé, kereskedelemi, ipart ós mezőgazdaságot. Megemlékezett arról az évszázados szimpátiáról, amely SVÁJC es Magyaror­szág között fennáll. Majd utalt a szláv orthodoxia túlkapásai által elő­álló ^veszélyre, amely mindama területeken érvényesülj amelyeket Magyar­országtól elszakítottak. Kiengesztelhet étlen harc indult meg a nyugati alkotmány hü megfontoltság és a szláv orthodoxia despotizmusa közt. amely harc Magyarország körül folyik legélesebben, de annak visszaverésére hazánk mai megcsonkított állapotába! nem képes. A nagy tapssal fogadott előadás után bemutatták a Magyar Film­iroda^ által készített és egy óra hosszat tartó nagy propagfn drfilmet, amely rendkívül ügyesen csoportosítva tárta a közönség elé a magyar állattenyész­tést, szőlészetet, mezőgazdaságot, Magyarország töiténelmi emlékeit, várait, főbb városait, gyógyfürdőit és Budapestet. A berni Kulturfilm Gemomde elnöke meleg szavakban köszönte meg Lippay előadását. Másnap Lippay Svájc legnagyobb gyárvárosában Yíinterthurban tar­totta meg előadását a v;srtragsverem Wintertnur meghivására, ahol szintén nagy lelkesedéssel fogadta a * '. közönség az előadást és a filmet. /MTI/ . 5 § A Zachenta varsói képzőművészeti társulat Hubay Andort, a |ón^vü^_magyf?r festőművészt, Eubay Jenő fiát nagy díszoklevéllel tűnte,te

Next

/
Thumbnails
Contents