Napi Hírek, 1930. november/2
1930-11-19 [0239]
r . § L o n i o n , november 19. Stegerwald dr. birodalmií munkaügyi miniszter, aki mint ismeretes minisztériumának néhány referensével az angol kormány vendégeként Londonban tartózkodik, hogy az angol hivataLos körökkel töob fontos kérdésben megbeszélósaket folftasson, ma aste a német sajtó képviselői előtt nyilatkozott a megbeszélések eredményéről. Többek között á következőket mondotta:ZAz angol munkaügyi miniszteriumlian folytatott első megbeszélések alkalmával tárgyalásra került a külSmböző nehézségeknek agósz sora, amelyek a két országban a washingtoni nyolcórás egyezmény végrehajtása következtében álltak elo. Mindkét kormány elhatározta, hogy ezeket a nehézségeket közelebbi vizsgálat alá veszi a ratifikálás megkönnyítése céljából. Tárgyalások folytak továbbá a hajózás körébe vágó kérdések ügyében, A főproblémákoan, a nehéz teherhajók sulymegha tarozásában, a kikötőmunka sok kérdésében, atb.a legnagyobb egyetértés volt megállapítható a két kormány felfogása között. "Széket a tárgyalásokat rövidesen Hamburgban fogjuk folytatni. Az angol .bányaügyi minisztériumban azokról a kérdésekről folytak a megbeszélések, amelyek a munkaegyezményről jövő nyáror Genfben tartandó tárgyalások keretében a szénbányák munkaidejéről szóló egyezmény szempontjából nagyfontosságúak. A tárgyalások itt is a két kormány nézetének egybehangzásara vezettek, A megbeszélésekkel "kapcsolatban a miniszterek nem-hivatalosán a nemzetközi szónkereskodelem gazdasági problémáit is megvitatták, /MTI/ é r §NewIork, november 19, Az üsseoiated Press tudósítója jelenti Santiagoból, hogy legjobb forrsából származó értesülése szerint Ohilo ki akar lépni a népszövatsógbol. állítólag az európai nagyhatalmak részéről • >\ mellőzése miatt. /MTI/ § Londonból jelentik: Al Capone a chicagói banditakirály Chicagóban népkonyhát nyitott, amely? nap ónként 1100 munkaiélküli ingyen étkezhet naponta háromszor. Reggeliefcávé ós zsemlye, az ebéd leves, hus és kivé, a vacsora egyfogásos. A kiszolgáló személyzetnek megtiltotta, hogy a jalentkezŐkhöz egyetlen kérdést is intézzen./MTI/ 1/9 -0- London, november'. ./Magyar "Dávirat i Iroda./ Az angol Pádió társasig előfizetői nagy érdeklődéssel hallgatták egy névtelen elő&dó"Egy volt fegyenc tapasztalatai" cimü felolvasását, amely megrendítő színekkel ecsetelte a bűnbe . tévedt emberek tragédiaját. Nemsokára kiderült, hogy az előadó Harolu > b an többszörösen rovottmultu ember volt. akit ugyszöltén közvetlenül a drámai sikerű felolvasás után a bíróság másfélévi fegyhé.zra ítélte sikkasztás miatt