Napi Hírek, 1930. november/1
1930-11-13 [0238]
Prodomo! A belügyminisztériumban a fővárosi választ esők ügyeben tartott értekezletről az esti lapokban kommüniké jelent meg, amelyet hivatalosan helyesbbitenek. Snnek következtében kérjük a te szerkesztőségeket, hogy a 22. kiadásunkban megjelent közleményt mellőzni es helyette az alábbiakat közölni szíveskedjenek: § A Magyar Távirati Iroda jelenti: S^oitovszky Béla belügyminiszter a mai nap folyamán gróf Bethlen István miniszterelnök felkérésére értekezletet hívott össze a belügyminisztériumba a fővárosi vá lasz.t ás okban érdekelt polgári pártok vezetőinek részvételével. Az értekezfetoelja az volt, hogy olyan píattform teremtessék, amelynek segítségével a • fővárosi választáson résztvevő összes polgári pártok közös nevezőre legyenek hozhatók. Az e pondolat fölött megindult vita során az ellenzéki pártok vezetői rá-mutattak arra, hogy elvi okoknál fogva, de már az idő rövidsége folytán fölmerült teohmkai hshózségek következtében sem tartják a tervet kivihetőnek. Velük szemben Kozma Jenő, Wolff Károly és Szilágyi Lajcs a közös együtbnüködés gondolatát ' * támogatták. Miután azonban egyértelmű megegyezésre nem tudtak jutni, végeredményben az értekezleten a kérdés, erdemében megegyezés nem jött létre.