Napi Hírek, 1930. november/1
1930-11-11 [0238]
§ M i s k o 1 c, nov, 11. Miskolc város közigazgatási bizottságának dr Mikszáth Kálmán főispán elnöklete alatt tartott rendes ülésén felolvasták a polgármesteri jelentést, amely többek mt arról számol be. hogy a hatésági munkaközvetítő hivatalnál nyilvántartott 293 munka* helyre Ö96 pályázó ielentkezett* k pénzügy igazgató jelentése szerint a város lakoaága 538,975 pengő adóval tartozik, ami 32 százalékos adóhátraléknak fal el meg, 4 bolettajegyek ' szeptember hónap vegén 342,000 pengő folyt be, 'étáD • Ezután Halmay Béla dr, helyettes polgármester r Bethlen István gróf miniszterelnöknek a közigazgatási bizottsághoz intézett leiratát ismertette, k leirat előzménye az volt, hogy n közigazgatási bizottság szeptember 17,~i üléséről üléséről félévi munkásságáról szóló beszámolót terjesztett fel a kormányhoz, amelyben üdvözölte a kar telit örvény javaslatot ós megsürgette annak jo-erőre emelését, k felterjesztésre ^Bethlen István gróf miniszterelnök Hi~Sz%.th Kálmán főispán ut jan arról ertesi-' tette a közigazgatási bizottságo*. hogy felterjesztését, illetve a kar» téllel szemben elfoglalt álláspontját a kormánv tárgyalás es megfontold tárgyává tette, k Isirat szerint a földmivelósügyi miniszter szükségesnek tartja, hogy a kar teli szerződ esek, bemutatása után való felülbírálására és a kartell állandó ellenőrzésére megfelelő szervet létesítsenek jogi ós közgazdasági kérdésekben jártas személyisegekből, s& a szervezet a vizsgálat után jelentést terjesztene be'a kartell megrendszabályoz ás a vagy feloszlatása irányában. k közigazgatási bizottság egyhangú helyeslessel vette tudonáa^l a miniszterelnök leiratát,/MTI,/ /r/ K ö 1 n,november 11» k Gráf Zeppelin -Aachenből jövet kétszáz méter magasságban 10 óra 10 perckor elrepült Düren város felett* Tiz óra 30 perckor Köln felett látták a léghajót, kz utcákon nagy közönség gyűlt össze, hpgy ' jelen legyen a látványosságnál, k léghajó teljes motorsebesseggel, de a széllel kuzködve elérte a Rajna folyását es a Rajna f el felijei tünt északkeleti irány ban.AíTI,/ (^tyÁJfavr* @ck£ccdirtr~ /r/ §Moszkva, november 11, k hivatalos Szovjet Távirati Iroda v' • •'".•jelenti, hogy tegnap tették közzé azt a vádiratot, amelyet az iparpért nevén működő ellenforradalmi szervezkedés ellen az ügyészség kibocsátott es amelyet Krilenko államügyész irt alá, kz ellenibrraaalmi mozgalomban való részvétellel nyolc"személyt vádolnak, k vádirat . kiemeli, hogy a vádlottak nemcsak Szovjetoroszorszég gazdasági fal. építésének szabotálaaat kísérelték meg, hanem összeköttetés ben állottak külföldi emigráns szervezetekkel is. M vádirat ezenkívül hazaárusxással is vádolja őket, mert állítólag francia vezérkari tisztekkel együtt katonai . beavatkozást készítettek elő, amelynek vagy előbb, vagy később be kellett volna következnie, ürdekes a vádiratnak az a passzusa, amelyben a francia kormányt egészen nyíltan azzal vádolják meg, hogv rendszeresen készíti elő a szovjetkormány bukását, k vádirat roinoarét francia kormánykörökhöz számítja ós vele együtt etíLiti Brtíp't, mint a Szovjetoroszország elleni harc vezérei .AíTl,/ nn ^L , •